-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Újabb fehérvári karatés érmek - ezúttal Orosházáról
Orosházán rendezte meg a hazai IBK szervezet és shihan Zsiga Zsolt az Orosháza Open elnevezésű nemzetközi utánpótlás kyokushin karate versenyét, mintegy 400 fiatal részvételével. Elmondható, hogy az összes magyar kyokushin szervezet képviseltette magát versenyzőivel és az igen erős magyar mezőnyt szerb, osztrák és holland sportolók is színesítették.
2016.04.18. 09:54 |
Április 16-án, Orosházán rendezte meg a hazai IBK szervezet és shihan Zsiga Zsolt az Orosháza Open elnevezésű nemzetközi utánpótlás kyokushin karate versenyét, mintegy 400 fiatal részvételével. Elmondható, hogy az összes magyar kyokushin szervezet képviseltette magát versenyzőivel és az igen erős magyar mezőnyt szerb, osztrák és holland sportolók is színesítették. A színvonalas küzdelmek láttán senkinek sem lehetett oka panaszra a nagy számú néző közül, akik zsúfolásig megtöltötték az orosházi sportcsarnokot.
A versenyt megtisztelte jelenlétével kancho Gerard Gordeau 9. danos mester, az IBK világszervezet vezetője és shihan Furkó Kálmán, a magyarországi kyokushin alapító mestere.
A Fehérvár Karate Akadémia versenynaptárában nem foglalt el kiemelt helyet ez az esemény, hiszen a diákolimpia döntője óta eltelt két hét csak minimális lehetőséget biztosított a versenyzőknek a regenerálódásra. Az utazó csapat összeállításában a gyermek és serdülőkorú versenyzők sem jöttek számításba, hiszen ők egészségvédelmi szempontból nem, vagy csak kivételes esetben indulnak knock down versenyeken. Közülük egyedül Szűcs Ferenc vállalta a megmérettetést a serdülő fiú -40kg-ban. Remek munkát végzett a küzdelmeiben, de túl korán, még az elődöntőbe jutásért vívott csatában találkozott a súlycsoport favoritjával, így az 5. helyezéssel volt kénytelen beérni.
Az idősebbek közül is csak azok léptek ezen a napon tatamira, akik diákolimpián végzett munkájában Bőke Béla vezetőedző valamilyen javítani valót talált. Ilyen volt a Farkas Ágnes-Herczog Ádám kettős, akik mindegyike a kéztechnikák hatékonyabbá tételét és a helyes rúgó távolság megválasztását kapta feladatul. A begyakorolt mozgásmintákat olyan jól sikerült rögzíteni, hogy Ádám csak egy pillanatnyi figyelmetlenség következtében beszedett fejrúgás miatt volt kénytelen megelégedni a dobogó harmadik fokával az ifjúsági -80kg-ban. Ágnes is nagyszerűen bebizonyította, hogy nem fecsérelte el idejét az elmúlt két hétben. Ütései jóval hatékonyabban záporoztak ellenfelei testére, míg erőteljes combrúgásai miatt komoly gondot okozott a talpon maradás vele szemben. Villámgyors fejtalálatai, pedig rendre eldöntötték a mérkőzéseket. ( az ellenfeleket csak azért nem, mert a szabályok csak az érintős fejrúgást engedik) Ragyogó teljesítménnyel szerezte meg a győztesnek kijáró trófeát az ifjúsági lányok -50kg-os mezőnyében.
A csapat kiegészült még a verekedésre és versengésre mindig kapható Kreitl Kittivel. Õ ugyan nem hibázott a diákolimpián, hiszen elnyerte a bajnoki címet két hete. Aztán, mivel a múlt hétvégén nem volt karate verseny, mintegy mellékesen megnyerte a Curie Matematika Emlékverseny országos döntőjét is. Gyakorolandó feladat azonban az ő számára is akadt, bár a véletlen egy kissé átírta a forgatókönyvet. Néhány nappal a verseny előtt egy szerencsétlen mozdulat következtében sikerült szinte használhatatlanná rúgnia a saját lábát. A feladata tehát a technikák pontosítása helyett a hátrányos helyzetből (a jobb láb kizárásával) vívott küzdelem lett. Ezt sajnos nem sikerült tökéletesen megvalósítania. Küzdelmeit olyan hihetetlenül gyorsan fejezte be ( hol kíméletlen test K.O.-val, hol dupla fejrúgással), hogy az a legnagyobb jóindulattal sem volt gyakorlásnak nevezhető. Megszerezte viszont az aranyérmet a junior hölgyek -55kg-os súlycsoportjában.
A május az Akadémia versenyzői számára két erőpróbát tartogat. A gyermek és serdülő versenyzők a hónap elején Tarjánban a J&S Speed Kupán, míg az ifik és a juniorok a hónap végén Siklóson állnak rajthoz.