-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Újabb négy évre Hirt Károly az ARAK elnöke
Ünnepi tisztújító közgyűlést tartott az idén kilencven éves Alba Regia Atlétikai Klub. A Városháza nagytermében összegyűlt küldöttek három új elnökségi tagot választottak, az egyesület élén pedig újabb négy évre megerősítették Hirt Károlyt. Az eseménnyel párhuzamosan kiállítás nyílt az 1924-ben alapított ARAK utóbbi húsz évének relikviáiból, ami megtekinthető a városházi emeleti folyosón.
2014.05.10. 09:03 |

Az 1924-es alapítás után 1994-ben alapították újra a székesfehérvári atlétikai klubot, így dupla jubileumot ünnepel idén az egyesület. Az ARAK az elmúlt húsz évben is szállította a jobbnál jobb eredményeket, a magyar atlétia egyik legnagyobb vidéki utánpótlás-bázisává nőtt, miközben a felnőtt eredményeire is büszke lehet. A nyári olimpián járt Tölgyesi Balázs és Korányi Balázs, a válogatott futómezek és cipők is láthatók azon a kiállításon, amelyet az ünnepi közgyűlés előtt nyitottak meg a Városháza folyosóján.
A közgyűlésen valamennyi, 14. évét betöltött egyesületi tag szavazati joggal vett részt. Az elnökségbe három új tagot választottak a küldöttek, Miklósa Erika, Steigerwald Tibor és Szauter Ákos személyében. Az ARAK elnökeként megerősítették pozíciójában Hirt Károlyt, aki így újabb négy évig tölti be a tisztséget.