-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Újévi hangversennyel köszöntötte 2017-et Székesfehérvár
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc hangverseny-bérletének keretében vidám és elegáns újévi koncertre várták az érdeklődőket január 1-jén a Vörösmarty Színházban. Aki végigkísérte a gálaműsor programját, nem csalódhatott. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a meghívott vendégművészek feledhetetlen estét varázsoltak a hálás közönségnek, akik betekinthettek abba is, hogy melyik nemzet hogyan ünnepli az újévet.
2017.01.01. 19:27 |
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Farkas Ferenc hangversenybérletének keretében vidám és elegáns újévi koncertre várták az érdeklődőket január 1-jén a Vörösmarty Színházban. Aki végigkísérte a gálaműsor programját, nem csalódhatott. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a meghívott vendégművészek feledhetetlen estét varázsoltak az új év első napjára hálás közönségüknek.
Az újév első napján a Vörösmarty Színházban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Újévi Hangversenye világkörüli zenei kalandozásra hívta a közönséget. Balogh Sándor karmester vezetésével zenevonat indult olasz, spanyol, német, francia, orosz, argentin és amerikai tájak felé, Mozarttól Frank Sinatráig. A koncert első perceiben a zenészeket Cser-Palkovics András polgármester dirigálta.
Az est komédiamestere, Lukácsházi Győző és Balogh Sándor karmester vezetésével különböző országokba utazhatott a közönség a zene szárnyán, betekintve abba is, hogy melyik nemzet hogyan ünnepli az újévet. A koncert során ismert dallamok, zenei motívumok jelentek meg karikatúraszerűen.
Az újévi koncert számos különlegességet és zenei csemegét is tartogatott a közönségnek. A jó hangulatot különleges hangszereivel Varga Zoltán emelte. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vidám és elegáns műsorral, nagyszerű szólistákkal, tánccal, kiváló darabokkal köszöntötte az újévet.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a meghívott vendégművészek feledhetetlen estét varázsoltak az új év első napjára hálás közönségüknek.