-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Újra látható a Barátság Moziban a Csak még egyszer előre
Április 6-án csütörtökön 18 órakor a Barátság mozi ismét vetíti Burján Zsigmond Csak még egyszer előre! című magyar háborús filmjét, Matus György, Tűzkő Sándor, Szigeti Anna, Barbély Gábor, Szabó Miklós Bence és Balogh Mihály főszereplésével. A produkció egyedülálló abban a tekintetben is, hogy helyi kezdeményezéssel gyártott egész estés film, történelmi dráma nem készült még Magyarországon.
2017.03.29. 07:53 |
Burján Zsigmond filmje a Nagy Háborúban harcoló fehérvári 17-es ezrednek állít emléket úgy, hogy ennél jóval többre vállalkozik: a háború viszontagságait, emberi megpróbáltatásait mutatja be egy háborúba bevonuló férj és az őérte aggódó feleség történetén, levélváltásain keresztül, illetve a hősies ezredparancsnok, Márkosfalvi Sipos Gyula szemszögéből. Teszi ezt úgy, hogy leginkább a háború borzalmait vádolja, egy pillanatra sem tör lándzsát a felek fölött, és mindkét hadviselő fél emberségének kíván emléket állítani.
„Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcolva testvérekké lettek a halálban” – áll az egykori olasz-magyar fronton, a „San Michele” hegyen az idézet. A „Csak még egyszer előre!” Székesfehérvár MJV Önkormányzata és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság főtámogatásával készült. A produkció egyedülálló lehet a tekintetben is, hogy olyan helyi kezdeményezéssel gyártott egész estés film, történelmi dráma nemigen készült Magyarországon, amely témáját és mondanivalóját tekintve országos, sőt, külföldi érdeklődésre is számot tarthat.