-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Utcaszínház és József napi vásár is lesz Március 15-én
Szívet, lelket melengető, látványos utcaszínházi produkcióval ünnepli Székesfehérvár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját az idén. Az Õrzők című darabot délelőtt és délután is láthatják az érdeklődők Március 15-én. A Városház téren egész nap tart a József-napi vásár, a gyerekeket pedig az ünnephez kapcsolódó kreatív foglalkozások várják.
2017.03.13. 07:02 |
Szívet, lelket melengető, látványos utcaszínházi produkcióval ünnepli Székesfehérvár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját az idén. Az Õrzők című darabot délelőtt és délután is láthatják az érdeklődők Március 15-én. A Városház téren egész nap tart a József-napi vásár, a gyerekeket pedig az ünnephez kapcsolódó kreatív foglalkozások várják.
Az Õrzők című darabot Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendezi, a szövegkönyvet is ő, valamint a Bory Jenő Általános Iskola tanárnője, Horváthné Puru Olga írta. A tanárnő és ötödikes osztálya szerepel is produkcióban, amelyben a szerzők azt igyekeznek megmutatni a nézőknek, hogyan öröklődik generációról generációra egy, a nemzet történelmét meghatározó esemény emléke: „169 éve mesélik ükapáink dédapáinknak ennek a csodálatos napnak a történetét. Mesélik nagyapáink fiaiknak, és ők is továbbadják unokáiknak, dédunokáiknak. Most ránk esett a sor: mert mind őrzők és tovább hagyományozók vagyunk – önkéntes mesélői a nagy napoknak.” (idézet a műsorból).
A darab keretjátéka egy történelemóra, amelyen a gyerekek éppen 1848. március 15. napjának történéseiről tanulnak. Miközben az ötödikesek „időutaznak”, felidézik a forradalmi napot, a fehérváriak előtt már jól ismert középiskolás diákszínjátszók megelevenítik az eseményeket: megjelennek a színpadon a jól ismert személyek - Petőfi, Jókai, Szendrey Júlia -, de a történelem olyan alakjai is, mint a titkos rendőr vagy az ügyeletes feljelentő.
Az előadás attól is különleges, hogy a prózai részek mellett maghatározó szerepet kap benne a zene és a tánc is. A márciusi ifjak 12 pontját például rapszerű előadásban hallhatja majd a közönség, és a Nemzeti dal is olyan módon hangzik el a Városház téri színpadon, ahogyan sehol másutt. A Bory iskola ötödikesei és a középiskolás diákszínjátszók mellett színre lép darabban az iskola énekkara és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ifjúsági csoportja is. A próbák február közepe óta folynak, a szereplők izgatottan és nagyon lelkesen készülnek a bemutatóra, amelyet március 15-én 10.15 perctől láthat majd a közönség a Városház téren (a második előadás 16 órakor lesz). A darab zenei vezetője Cserta Balázs, koreográfusa Majoros Róbert, az alsós betanító tanár Sziklai Szilvia. Az utcaszínházi előadás után a hivatalos megemlékezésen dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke mond beszédet, majd koszorúzás következik a Fekete Sas Szállónál, az Ady Endre utcában.
A Palotavárosban kilenc órától a Huszártáborban öltözet- és felszerelés bemutatókat, lópatkolást láthatnak az érdeklődők, a hagyományos József-napi vásár - őstermelőkkel, kézművesekkel - egész nap tart a Belvárosban. A gyerekeket kreatív foglalkozások várják tíz órától: gyékénykardot, hozzá sodrott övet, kardtartót, de büröktrombitát és csuhédíszes kokárdát is készíthetnek, vagy akár az ólomkatona-öntést is kipróbálhatják a Városház téri játszóházakban.