-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Tavaszig öt fehérvári óvodaudvar kap új burkolatot és játékokat
Uniós forrásból kezdődött Székesfehérváron játszóudvar-felújítási program júliusban, ütemezett munkaterv szerint. A közel 186 millió forint értékű beruházásnak köszönhetően márciusig öt intézményben lesz új burkolat és új játékok az udvaron.
2020.09.22. 17:18 |
![Tavaszig öt fehérvári óvodaudvar kap új burkolatot és játékokat](/_upload/images/news/61153/oviudvar01.jpg)
Az előzetes tervek alapján 2021 márciusáig befejezik a projektet mind az öt óvodában.
A Ligetsori Óvodában és a Tolnai Utcai Óvoda Sziget Utcai Tagóvodájában már nyártól párhuzamosan zajlottak a bontási munkálatok, majd az alépítményi munkálatokat végezték el; készen van a rekortán burkolat, és megérkeztek a játszóeszközök is.
Az Árpád Úti Óvodában kettéosztották az udvart: az egyik felén a területnek elkezdték elbontani a balesetveszélyes eszközöket, így már ott is előkészítési munkálatok zajlanak a felújításhoz. Az ütemezési terv szerint a Napsugár és a Szivárvány Óvodában ezután kezdenek el dolgozni a kivitelezők.