Az Esélyek Házában jelenleg öten dolgoznak és négy szakértő segíti a tanácsadásokat, továbbá 10-12 civil szervezet állandó partnere az intézménynek. Az eredmények annak köszönhetők, hogy a munkatársakból és segítő civilekből álló, mintegy nyolcvan fős csapat minden erejével azon van, hogy munkaerejét és szabadidejét az esélyegyenlőség megteremtésére áldozza – mondta Márton Zoltán az intézmény vezetője.
Az Esélyek Házában jelenleg öten dolgoznak és négy szakértő segíti a tanácsadásokat, továbbá 10-12 civil szervezet állandó partnere az intézménynek. Az elmúlt években kialakult egy nyolcvan fős csapat, melybe az önkéntesek és az állandó munkatársak is benne vannak. Az Esélyek Háza fenntartható eredményei annak köszönhetők, hogy ez a csapat minden erejével azon van, hogy munkaerejét és szabadidejét az esélyegyenlőség megteremtésére áldozza – mondta Márton Zoltán az intézmény vezetője.
Mint minden ember a magánéletében, mi is arra törekszünk, hogy az új esztendőben megőrizzük az elért eredményeinket és azokat a sikereket és programokat, melyek már hagyománnyá váltak folytassuk –mondta Márton Zoltán. A 2009-es év az esélyegyenlőség terén új feladatokat hoz számunkra. A saját működésünk biztosítására forrásokat kell szereznünk és a fogyatékkal élőket segítő partnereinket, civil szervezeteket is segítenünk kell. A gazdasági válságnak valószínű, hogy lesz egy esélyt csökkentő hatása is, hiszen az erőforrások csökkenése kirekesztettséggel is járhat. A munkaerőpiacról való kiszorulást, az oktatási intézmények nehézségeit vagy a szegényebb gyerekek lehetőségeinek csökkenését szeretnénk enyhíteni. Ehhez keressük az önkormányzatokkal a párbeszédet, hogy az előbb említett ártalmakat csökkentsük. Úgy gondolom, hogy a fogyatékkal élőknek, a gyermekeknek és az időseknek kell speciális segítséget nyújtanunk.
Az Esélyek Házának a működése az elmúlt néhány évben bekerült a köztudatba, egyre többen tudják, hogy milyen nemes célért küzd az intézmény. Gördülékenyebbé válhat-e a működés a 2009-es évben? Minden év könnyebb bizonyos szempontból. A működésünk kezdetén nagyon sokan kerestek meg minket olyan napi problémákkal, melyeket nem tudunk orvosolni: volt aki lakásproblémájával keresett minket vagy állásukból elbocsátott emberek jöttek hozzánk. Nekünk azonban módszertani szerepünk van abban, hogy egyes települések vagy civil szervezetek működését segítsük –mely már gyógyírt jelenthet az előbbi problémákra- a források előteremtésében vagy módszertan kidolgozásában. A koordinációs szerepünk egyik legfontosabb feladata, hogy az emberek úton legyenek egy egyenlőbb társadalom felé.
Abból a szempontból pedig nehezebb a munkánk évről-évre, hogy amit megszoktak tőlünk arra egyre nagyobb igény van: például Esély Órákat 2007-ben egy alkalommal tartottunk havonta az iskolákban és ezt egyre több iskola igényli, hogy a mostani 6.-7. osztályosokhoz is menjünk el. A Tolerancia Napokra is egyre nagyobb igény mutatkozik. Megpróbálunk persze mindenkihez eljutni, csakhogy ugyanannyian dolgozunk az Esélyek Házában, mint két évvel ezelőtt. Az idén is megrendezzük természetesen az Esélyegyenlőségi Hónapot mely húszezer embert mozgat meg, ennek szervezése az éves munkák mintegy harmadát leköti.
Ez utóbbi programsorozat viszont egyetlen évben sem múlt el nyomtalanul… Ezek azok a tevékenységek, melynek látható hatása van a társadalmunkra. Ezért is van az, hogy egyre több településen akadálymentesítik a közintézményeket, hogy gondot fordítanak a járdaszegélyekre, vagy a buszmegállókban is gondolnak a fogyatékos emberekre. A tavalyi Munkácsy kiállításon éreztem például áttörést, amikor láttam, hogy a múzeum tényleg akarta és kereste a megoldást arra, hogy mozgáskorlátozottak is bejussanak a tárlatra.
Változik-e az Esélyek Háza feladata, hiszen más volt küzdeni négy-öt évvel ezelőtt az intézmények akadálymentesítéséért és más ma, illetve az esélyegyenlőség problémái sem állandóak… Óriási változás az, hogy egy könyvtárban évekkel ezelőtt például azt mondták, hogy ide nem is akarnak bejönni mozgássérültek és ma már tudják, hogy nem arról van szó, hogy nem akarnak bemenni, hanem arról, hogy ha nem tudnak akkor nem is fognak bemenni. Amikor elindult 2004-ben az Esélyek Háza működése, akkor azzal szembesültünk, hogy nem tartották fontosnak az intézmények az akadálymentesítést. Ma azt érzem, hogy nem tagadják meg ennek hasznosságát, ami rendkívül pozitív dolog számunkra. A romákkal szembeni megkülönböztetés, a hajléktalanok iránti tolerancia, az idősek gondozása terén azonban még mindig van egy olyan plafon, melyet nem lehet áttörni.
Beszélt a romakérdésről, ami egyre hangsúlyosabban érezteti hatását a társadalomban. Fordulnak Önökhöz romák olyan problémával, ami hátrányos megkülönböztetést jelent a társadalomban? Hiába született kormányzati program a roma integrációra, hiába csatlakoztunk EU-s kezdeményezésekhez, a magyar társadalom úgy érzem, hogy ellenáll ezeknek a törekvéseknek. Olyan elmélyült ellenállással van a társadalom a cigányság iránt, melyet nem lehet áttörni kisebb programokkal. A megyében Sárosd, Sárkeresztúr volt néha hangos a etnikai konfliktusoktól és a tavalyi évben pedig Pátkán és Székesfehérváron is voltak sajnos hasonló problémák. Ez egy olyan jelzés, hogy a problémát még nehezebb megoldani. Úgy gondolom, hogy amíg nem lesz politikai célkitűzés a romakérdés megoldása addig nem lesz elmozdulás. A társadalom többségében nem látok olyan igényt, hogy be akarnának fektetni ennek a problémának a megoldásába. Nem a segélyek növelésére gondolok, hanem az integrációs programokra, mely gyermekkortól kezdve megakadályozza a szegregációt. A romakérdés egyébként sokkal mélyebb annál, hogy az Esélyek Háza ezt meg tudja oldani, viszont addig, amíg a szőnyeg alá söpörjük a problémát, biztosan nem lesz megoldás.
