-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
V. Mezőföld Virágai Fejér Megyei Szólótáncverseny
Az Alba Regia Táncegyesület szervezésében 2017. március 25-én szombaton a Táncházban immár ötödik alkalommal mérhetik össze néptánctudásukat a versenyzők a MEZÕFÖLD VIRÁGAI Fejér Megyei Szólótáncverseny keretén belül. A résztvevők négy korcsoportban, valamint szóló és páros kategóriában mutatkoznak be. A produkciókat az Alba Regia Táncegyüttes zenekara, a Galiba kíséri.
2017.03.14. 10:05 |
Az Alba Regia Táncegyesület szervezésében 2017. március 25-én szombaton a Táncházban immár ötödik alkalommal mérhetik össze néptánctudásukat a versenyzők a MEZÕFÖLD VIRÁGAI Fejér Megyei Szólótáncverseny keretén belül. A résztvevők négy korcsoportban, valamint szóló és páros kategóriában mutatkoznak be. A produkciókat az Alba Regia Táncegyüttes zenekara, a Galiba kíséri.
A Mezőföld Virágai Fejér Megyei Szólótáncverseny elsődleges célja, hogy a megye táncosait inspirálja a helyi hagyományok ápolására, a tánccal való foglalkozásra. A rendezvény kiváló lehetőséget nyújt baráti találkozásokra, különböző táncműhelyek – legyen az művészeti iskola keretében működő vagy más amatőr közösséghez tartozó – bemutatkozási lehetőségére, hogy a táncosok felmérjék, hol is tartanak, milyen színvonalat képviselnek. A tavalyi szólótáncversenyre csaknem 100-an jelentkeztek, mintegy 61-féle táncot mutattak be.
A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli: Némethné Delbó Krisztina néptáncpedagógus, koreográfus, Aranygyöngyös táncos és Kökény Richárd Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tánckarvezetője, Örökös Aranysarkantyús táncos. Döntésük alapján kerülnek kiosztásra a „Mezőföld Virága” szólótáncosi díjak. Idén azok a táncosok is elnyerhetik ezt a címet, akik az előző években már díjazottak voltak. Külön elismerést kapnak a legjobb mezőföldi előadók.