Vagonkiállítással emlékeznek a vészkorszakra a fehérvári vasútállomáson

Az Élet Menete Alapítvány szervezésében nyílt Holokauszt Vándorkiállítás a székesfehérvári vasútállomáson, a tárlatot március 9-ig láthatják az érdeklődők. A szervezők a MÁV-tól kaptak egy korabeli vagont, amit annak idején deportálásra használtak. Ebben huszonöt kép, korabeli gőzmozdony zakatolás és zajok felvételei, katonai öltözékek, bőröndök és korabeli tárgyak érzékeltetik az egykori történéseket. 
2012.03.05. 12:41 |
Az Élet Menete Alapítvány szervezésében nyílt Holokauszt Vándorkiállítás a székesfehérvári vasútállomáson, a tárlatot március 9-ig láthatják az érdeklődők. A rendhagyó tárlat a Holokauszt áldozatainak állít emléket azzal a céllal, hogy soha többé ne következhessen be hasonló vészkorszak. A szervezők a MÁV-tól kaptak egy korabeli vagont, amit annak idején deportálásra használtak. Ebben huszonöt kép, korabeli gőzmozdony zakatolás és zajok felvételei, katonai öltözékek, bőröndök és korabeli tárgyak érzékeltetik az egykori történéseket.
KÉPGALÉRIA a vándorkiállítás megnyitójáról

A megnyitó alkalmával beszédet mondott Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete és Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is.  A nagykövet örömét fejezte ki, hogy sok fiatal arcot lát a megnyitón. A jelenlévőket arra kérte, hogy tekintsék meg a tárlatot és azon munkálkodjanak, hogy ezek az események ne történhessenek meg mégegyszer. A szélsőjobboldali eszmék elleni harcra szólított fel és köszönetet mondott az Élet Menete Alapítványnak a vándorkiállítás megszervezéséért.
 
 A Városházán kezdte hétfői székesfehérvári látogatását Ilan Mor. Izrael Állam magyarországi nagykövetét dr. Cser-Palkovics András polgármester és Róth Péter alpolgármester fogadta. Székesfehérvár polgármestere rövid bemutatóval kezdte a beszélgetést, ahol a történelmi múlt és a kulturális sokszínűség mellett a város fejlett ipara is szóba került. „Az itt rendelkezésre álló közel hetvenötezer munkahely igazi térségi központtá teszi Székesfehérvárt és alapot teremt a város fejlődéséhez is.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András.
 Ilan Mor öt hónapja dolgozik hazánkban nagykövetként és elsőként a Székesfehérvárhoz hasonló régi, történelmi városokat szeretné felkeresni. „Sok várost láttam már a világon, de ez az egyik legszebb. Itt a Belvárosban összeér a történelem, a kultúra és a mai kor.” – fogalmazta meg első benyomásait Székesfehérvárról a nagykövet. A diplomata az oktatást kiemelt területnek tartja, szerinte ezzel lehet pozitív változást elérni a társadalomban.
 A polgármesterrel folytatott megbeszélést követően Ilan Mor megnézte az 1938-as fehérvári eseményeket megörökítő városházi seccot és a nagytanácsterem falára most visszakerülő történelmi évszámokat is. A nagykövet ezután Smohay András művészettörténésszel, az Egyházmegyei Múzeum igazgatójával a Bazilikát és a Szent Anna kápolnát kereste fel.
 
„A huszadik században ordas eszmék járták be Európát. A nácizmus és a kommunizmus megszállotjai egyaránt embertömegek szállítóeszközeként használták a marhavagont. Ezzel szállították az embereket Birkenauba, Auschwitzba, majd a Gulágra, a szibériai hadifogolytáborok poklába is.” - mondta Vargha Tamás a kiállítás megnyitóján. A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a múlt megismertetésével kell felkészíteni a fiatalokat a jelen gonoszságával való küzdelemre, hogy megmeneküljenek a rasszizmus, az antiszemitizmus, az osztályharc és a proletár internacionalizmus eszméjétől.  „Soha többé holokauszt, soha többé XX. század!” - zárta beszédét Vargha Tamás.

A vándorkiállítás fotói a Magyar Nemzeti Múzeum archívumából származnak. A látogatók Novák Ilona múzeumpedagógus előadásában megismerhetik Schwartz Sándor történetét, akit ünnepelt futballista fiatalemberként 1944. június 29-én, a debreceni gőztéglagyár rámpáján vagoníroztak be és Auschwitzba hurcolták. Testi és lelki szívósságának köszönhetően még négy másik koncentrációs tábort élt túl, míg végül 1945. május 2-án, a bajorországi Mühldorf fenyves erdejében talált rá egy amerikai hadosztály.
A megnyitó alkalmával elmesélte történetét Forgács János holokauszt-túlélő is, aki három koncentrációs tábort is megjárt tizenhat évesen, 1944-ben. A családtagjait azonnal megölték, amint megérkeztek Birkenauba, egyedül maradt és egyedül kellett kiállnia egy éven át a náci láger szörnyűségeit. Az utóbbi időkig képtelen volt erről beszélni még a saját lányának is, de most már tud őszintén mesélni róla. Olyannyira, hogy az országot járó vándorkiállítás megnyitóján mindig beszédet mond, ha új helyre ér az utazó tárlat.