Vállalkozások innovációjának támogatása a régióban

 A megújuló energia olcsóbb kiaknázására, közlekedésbiztonsági rendszer fejlesztésére, gyógyhatású készítmény piaci bevezetésére nyertek eddig összesen több mint nettó 219 millió forint támogatást vállalkozók a Közép-Dunántúlon. Az Innocsekk programban első körben megítélt támogatások lehívása megkezdődött, a második körben nyertes pályázókkal a napokban kezdik a szerződéskötéseket. Pályázni innovációs projekttel lehetett.
2006.07.05. 08:16 |

 A megújuló energia olcsóbb kiaknázására, közlekedésbiztonsági rendszer fejlesztésére, gyógyhatású készítmény piaci bevezetésére nyertek eddig összesen több mint nettó 219 millió forint támogatást vállalkozók a Közép-Dunántúlon. Az Innocsekk programban első körben megítélt támogatások lehívása megkezdődött, a második körben nyertes pályázókkal a napokban kezdik a szerződéskötéseket. Pályázni innovációs projekttel lehetett.

Jelen pályázatban az innovációs projekt célja valamely kutatás–fejlesztési (K+F) eredmény eddig nem ismert alkalmazása, illetve a piacon elérhetőhöz képest új, azaz eddig nem ismert, vagy az eddig ismertekhez képest lényegesen módosított, kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező technológia, termék vagy szolgáltatás kifejlesztése, piaci sikerének megalapozása.

 A legújabb innovációs terveket kedden értékelte a Bíráló Bizottság Székesfehérváron. Most harmadik alkalommal jelölték ki a támogatásra javasolt pályázatokat a Vállalkozások innovációs támogatása elnevezésű program keretében. Olyan mikro- és kisvállalkozások pályázhattak, amelyek vállalják, hogy a projektet az adott régióban lévő telephelyen valósítják meg. A támogatás mértéke 2 millió forinttól mintegy 26 millió forintig terjedhet. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnél (Székesfehérvár Rákóczi út 25. ) folyamatosan adhatják be a pályázatokat 2007. szeptemberéig. Az innovációs pályázatról további információk a www.kdrfu.hu internetes oldalról letölthetők.

 

 

Gazdaság

  1. Ikarus buszok Lengyelországban

    Augusztus 1-től állnak forgalomba a lengyelországi Szczecinek városban az Ikarus zéró emissziós buszai, amelyek megérkezésével a legrégebbi belsőégésű járműveket kivonják a forgalomból. Ilyen elektromos Ikarus buszok közlekednek Székesfehérváron is már lassan két éve.

    2024.07.26.
  2. Munkaerőpiaci támogatások

    A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23-2023-00001 „Pillér” projekt célja a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, az álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a program célcsoportjába tartozók nyílt munkaerőpiacon való tartós integrációja.

    2024.07.18.
  3. Megújult az Alpha Patika

    A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.

    2024.07.01.
  4. NAV ellenőrzések

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a Velencei-tó térségében ellenőrzik a számla- és nyugtaadást továbbá fokozottan ellenőrzik a jövedéki kiskereskedőknél a jövedéki termékek eredetét. A szezonáliszöldség- és gyümölcsértékesítőknél illetve a fagylalt értékesítőknél ellenőrzik a nyugtaadást valamint az alkalmazottak bejelentését.

    2024.06.27.