-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Válogatás a 2007-es év legfontosabb városfejlesztést érintő híreiből
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_decembertol2007/varfejlkep02.jpg)
A 2007-es év legfontosabb városfejlesztéi hírei:
Átadták a Kossuth utcában a felújított postahivatalt
100 éves volt idén a Székesfehérvári 1. számú postahivatal. A Magyar Posta ezt az egyik legrégebbi, műemlék épületet újította fel a jeles évfordulóra. A megújult posta 2007 január 15-től már 21. századi körülmények között várja ügyfeleit. A Kossuth utcai posta épülete 1907-ben épült eklektikus stílusban, szecesszióba hajló homlokzattal. A felújítás 2006 márciusában kezdődött.
Elkészült a NYME Geoinformatikai Karának új épületszárnya a Pirosalma utcában
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo/geoujepszarny2007_01.jpg)
Nanotechnológia a Versenyképességért Program - Konzorciumot hozott létre az MTA és Székesfehérvár
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo/nanolabor2007_kicsi1.jpg)
Képgaléria az eseményről!
Létrejött a képviselői összefogás - Közös lobbi az elkerülő út továbbépítéséért
Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere országgyűlési képviselőként kezdeményezett összefogást a megye országgyűlési képviselőivel. A január 26-án kiküldött levéltervezet az elkerülő út továbbépítésére hívja fel a figyelmet. A miniszterelnöknek címzett anyagban a szakmai érvek és az előzetes egyeztetések is mind szerepelnek.
Év elején még úgy volt, hogy tavasszal elkezdődik a rekonstrukció
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo/arpadfurdo2007%2001_1.jpg)
Régió Háza - Székesfehérvár tulajdonába került a Technika Háza
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_marciustol/technikahaza2007kicsi.jpg)
Nézegessen képeket a Technika Házáról!
Márciusban 38 panelépület hőszigetelésére nyert 600 millió Forintot Székesfehérvár
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_marciustol/wtma20070309_01.jpg)
Töltse le innen, hogy mely panelházak nyertek a pályázaton!
Átadták májusban az új autóbusz-pályaudvart Székesfehérváron
![](../../../../../_user/0/Image/buszpalyaudvar_atadas/buszpuatadas2007%20kicsi1.jpg)
Képgaléria az autóbusz-pályaudvar átadásáról!
Olcsóbb kommunikáció - saját optikai hálózatot építene a város a használaton kívüli távhővezetékekben
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo/tavhovezcseresztistvanter2006kicsi.jpg)
Nemzetközi együttműködési megállapodás az Alba Innovációs Park megvalósításáért
![](../../../../../_user/0/Image/PETER_01/innopark1.jpg)
Jól haladnak a bontással a Vidámparkban - jövőre tavasszal építkeznek
![](../../../../../_user/0/Image/vidampark%20bontas%20utan%202007/vidamparkbontas2007kicsi2.jpg)
Képgalériát itt talál a bontás utáni állapotokról!
Tíz százalékot is spórolhat a város központosított közbeszerzéssel
A városban a nyáron elkezdődött kisebb felújítási munkákról tartott sajtótájékoztatót augusztusban a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Szigli István hangsúlyozta, hogy a központosított közbeszerzési rendelet miatt nehézkesebben indultak a munkák 2007-ben, de mintegy tíz százalékot spórolhat a város a 2007 februárjában februárban módosított rendelettel. Nyáron 17 helyen indult csapadékvíz-csatorna felújítás, 53 helyen korszerűsítették a közvilágítást, 14 helyen volt kisebb útépítés.
Minőségi konyhák Székesfehérvár oktatási intézményeiben - az idén 300 milliót költött a város felújításra
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_juliustol2007/konyha.jpg)
Átdolgozták a Királyi séta projektet - a Nemzeti Emlékhely fejlesztése lett a legfontosabb elem
![](../../../../../_user/0/Image/PETER_01/emlekhely0709uj1.jpg)
EU-s támogatással lesz teljes a város szennyvízcsatorna-rendszere - jövőre kezdődik a kivitelezés
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_juliustol2007/csatornaepites01.jpg)
Újra munkába állni - átadták a Nappali Szolgáltató Centrumot a Sörház téren
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_juliustol2007/nappaliszolgc_11.jpg)
Képek az átadásról!
Székesfehérvár a dinamikus város - sajtótájékoztató pályázati eredményekről
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_juliustol2007/palyazatsajtaj02.jpg)
Százmillió a Székesfehérvár - Dinnyés kerékpárútra
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_juliustol2007/biciklisut02.jpg)
A város legzöldebb bevásárlóközpontja épül a Maroshegyen
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_decembertol2007/maroshegy_000.jpg)
Mi épül a Maroshegyen? - Látványtervek
A Feketehegyen épülhet Székesfehérvár új sportuszodája
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_decembertol2007/uszoda05.jpg)
A Virág utcában tervezett sportuszoda megvalósításáról tartottak decemberben sajtótájékoztatót a Városházán. Szigli István a Városfejlesztési Bizottság elnöke, Gál Péter Pál a Sportbizottság elnöke és Sárdi Ákos a Hullám 91 Úszó és Vízilabda Egyesület vezetője elmondták, hogy Székesfehérvárnak nem kerül pénzébe a fejlesztés: a területet olyan feltételekkel adja ingyenes használatba a város, hogy a majdani uszodában az iskolai úszásórák is helyet kapnak.