-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Válogatott játékosok igazoltak az Alba Ligába!
Fehér Csaba és Juhár Tamás személyében korábbi felnőtt válogatott labdarúgókkal erősített az Alba Liga első osztályában szereplő Masterplast. A fehérvári kispályás bajnokságban eddig is szerepeltek igazolt., akár első osztályú játékosok is, de ez az első alkalom, hogy válogatottak lépnek pályára. Szerdán 20 órakor kezdődik a Masterplast - Döcös rangadó, külön érdekesség, hogy az ellenfélben futsal-klasszisok és volt NB I-es labdarúgó is játszik, tehát igazi presztízs-csata lesz a Köfém-csarnokban!
2013.10.15. 10:33 |

![](/_user/0/Image/0000somizoli/00000oktober_1/57858.jpg)
Juhár Tamás (a képen balra) manapság az egyik sporttelevízió szakértőjeként naponta beszél a futballról, most bizonyíthatja, hogy gyakorlatban sem felejtette el, akárcsak a képen mellette álló Fehér Csaba, aki hosszú évekig profiskodott Hollandiában, BL-mérkőzéseken is játszott. Ketten együtt több mint 50 magyar válogatottsággal büszkélkedhetnek. Az Alba Ligában kispályán igazolhatják klasszisukat, mindketten a Masterplastot erősítik szerdától. A Böcös ellen persze így sem lesz könnyű dolga csapatuknak. Az ellenfélnél ugyanis a futsal-válogatott kapus Reveland Zoltán véd, de ott van soraikban a Fehérvár Futsal kapitánya, Béres Zoltán vagy a Videoton színeiben korábban NB I-ben is bemutatkozó Bobory Balázs. A találkozó szerda este nyolckor kezdődik az Alba Liga első osztályában.