-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Változások a KRESZ-ben - a kerékpárosoknak is kötelező lesz a mellény
Egy tavalyi kormányrendelet, illetve a 2004-es EU-csatlakozás miatt módosítani kell a KRESZ-t. A korszerűsítés nemcsak az uniós szabályok átvétele miatt elengedhetetlen, hanem egyszerűsíteni is kell az előírásokat. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium még 2006 első félévében nyilvánosságra hozza a továbbiakban érvényes szabálymódosításokat. A jövőben például a kerékpárosoknak rossz látási viszonyok esetén kötelező lesz fényvisszaverő mellényt viselniük.
Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke a KRESZ tervezett változásairól nyilatkozott. A legfontosabb újdonságok a fényvisszaverő mellények használatára vonatkoznának.
Egy tavalyi kormányrendelet, illetve a 2004-es EU-csatlakozás miatt módosítani kell a KRESZ-t. A korszerűsítés nemcsak az uniós szabályok átvétele miatt elengedhetetlen, hanem egyszerűsíteni is kell az előírásokat - legalábbis a kabinet szerint. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium még 2006 első félévében nyilvánosságra hozza a továbbiakban érvényes szabálymódosításokat - írja az MTI.
Néhány alapvető, a kerékpárosok és gyalogosok biztonságát növelő változtatási javaslatról és az új KRESZ terveiről Pausz Ferenc alezredes, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) ügyvezető elnöke beszélt a hírügynökségnek. A jövőben például a kerékpárosoknak rossz látási viszonyok esetén kötelező lesz fényvisszaverő mellényt viselniük. Ez fontos a közlekedés biztonsága szempontjából, mert például amíg a keresztező, vagy kanyarodó kerékpáros stoplámpáját az autós nem észlelheti, a mellény még a sötét ruházatú biciklistán és gyalogoson is felvillan a fényszóró sugarában.
Iskolások és idősek is hordjanak fényvisszaverő mellényeket?
Pausz ugyancsak célszerűnek tartja, hogy az iskolásoknak ugyancsak fényvisszaverő mellényt, vagy táskát vásároljanak a szülők. Idősek kézitáskáján - ha nem akarnak mellényt viselni - szintén jó szolgálatot tehet a fényvisszaverő csík. A gépjárművek vezetőinek jól észlelhető közúti jelzésekkel akarnak segíteni. Ezek közé tartozik a különböző be-ki kanyarodó sávok, a körforgalmak, a közlekedési lámpák sávonkénti haladást meghatározó kiegészítő fényei, a tereléseket, szűkületeket jóelőre jelző villogó fények.
Az alezredes szerint ajánlatos lenne a téli-gumik használatának módját és körülményeit is a KRESZ-ben előírni. "Mivel a legtöbb súlyos balesetet a gyorshajtás, a szabálytalan előzés, a vasúti átjárón áthajtás és az ittas vezetés okozza, ezekről is hatásosabban kell rendelkezni az új KRESZ-ben" - mondta Pausz. Ezekről a partner szervekkel, s a gyártókkal (például a kerékpárok jelzőfényekkel való felszereléséről) is együttműködve kell rendelkezni szerinte.