-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Változatos mozgásformák decemberig a Nyitott Tornatermek programjain
Újraindult szeptembertől a díjmentesen igénybe vehető Nyitott Tornatermek programsorozat Fehérváron. Az egészségükért aktívan tevő, mozogni vágyókat 25 helyszínen 19 féle sportolási lehetőséggel várják a szervezők. A programokon résztvevők 2016. október 8-tól egészen 2016. december 21-ig számos mozgásforma közül választhatnak.
2016.10.12. 15:12 |
Újraindult szeptembertől a díjmentesen igénybe vehető Nyitott Tornatermek programsorozat Székesfehérváron. Az egészségükért aktívan tevő, mozogni vágyókat 25 helyszínen 19 féle sportolási lehetőséggel várják a szervezők. A programokon résztvevők 2016. október 8-tól egészen 2016. december 21-ig számos mozgásforma közül választhatnak.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Oktober/Nyitott/Nyitott__4_.jpg)
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kezdeményezésére és működtetésében, a lakosság részére 2016. szeptember 1-től egészen 2016. december 21-ig – az iskolai szünetek és az ünnepnapok kivételével – díjmentes sportolási lehetőséget biztosítanak. Az ingyenes Nyitott Tornatermek program 2004-ben indult útjára Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával. Az országos tekintetben is egyedülálló és példaértékű kezdeményezés a város Egészségfejlesztési Tervének is szerves részét képezi.
Az országosan is egyedülálló programsorozat több mint 4 000 embert mozgat meg hetente. A program összeállításakor minden korosztályra odafigyeltek, így az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki találhat a maga számára hasznos foglalkozást. A szervezők változatos mozgásformákkal, 25 helyszínen, 19 féle sportolási lehetőséggel várják az érdeklődőket a hét minden napján. A minden városrészben elérhető, változatos mozgásformáknak köszönhetően az általános kondíció- és egészségjavító sportolási lehetőségek mellett speciális foglalkozásokat is tartanak rehabilitációs céllal. A sportsérülések elkerüléséről és kezelésükről további részletes információ a www.sportorvos.hu oldalon található.
A Nyitott Tornatermek program az alábbi módosításokkal várja 2016. október 8-tól egészen 2016. december 21-ig a mozogni vágyókat Székesfehérváron:
Kedd
19.00-21.00: Tollaslabdázás négy pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár György Oszkár tér 3.).
20.30-21.30: Tollaslabdázás 6 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) – bejárat a Patak felöli tornatermi hátsó bejáraton.
Csütörtök
20.30-21.30: Tollaslabdázás 6 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) – bejárat a Patak felöli tornatermi hátsó bejáraton.
Péntek
18.45-19.30: Alakformáló női kondi torna zenére egész teremben (Általánosan átmozgató torna) Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében (Székesfehérvár György Oszkár tér 3.) – bejárat a főbejáraton.
19.30-21.00: Tollaslabdázás 4 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Vasvári Pál Általános Iskola tornatermében (György Oszkár tér 3.).
20.30-21.30: Tollaslabdázás 6 pályán, egész teremben (6 éves kortól ajánlott, nemre való tekintet nélkül) Tóparti Gimnázium tornatermében (Székesfehérvár, Fürdősor 5.) – bejárat a Patak felöli tornatermi hátsó bejáraton.
Szombat
09.00-10.00: Teremlabdarúgás (14 éves korig, fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni! Kossuth Lajos Általános Iskola (nagy) tornatermében: (Pozsonyi út 99.) – bejárat az udvar felöl a tornatermi oldalsó ajtón.
10.00-11.00: Teremlabdarúgás (14 éves kortól, fiúknak ajánlott) tiszta talpú sportcipőben lehet csak focizni! Kossuth Lajos Általános Iskola (nagy) tornatermében: (Pozsonyi út 99.) – bejárat az udvar felöl a tornatermi oldalsó ajtó.