-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Változik a Munka Törvénykönyve - az MSZOSZ 38 órás munkahetet szeretne
Több jelentős munkaügyi változtatást is tervez a kormány. Ennek ellenére mégsem beszélhetünk a munka törvénykönyvének átfogó átalakításáról. Herczog László, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: "abban maradtunk a szociális partnerekkel, hogy tegyenek olyan javaslatot, amelyek számukra nagyon fontos és ezekről próbáljunk megegyezni." Az MSZOSZ alelnöke hangsúlyozta: 38 órás munkahetet szeretnének.
Több jelentős munkaügyi változtatást is tervez a kormány. Ennek ellenére mégsem beszélhetünk a munka törvénykönyvének átfogó átalakításáról. Herczog László, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: "abban maradtunk a szociális partnerekkel, hogy tegyenek olyan javaslatot, amelyek számukra nagyon fontos és ezekről próbáljunk megegyezni."
A szakszervezetek leginkább a munkaidő csökkentését szeretnék elérni. Az MSZOSZ alelnöke hangsúlyozta: 38 órás munkahetet szeretnének.
A munkaadók egyelőre elzárkóznak a szakszervezeti javaslatoktól. Az OÉT Munkaadói Oldal szóvivője elmondta, úgy gondolják, hogy a munkaidő alapot előkészítés nélkül, hatáselemzés nélkül csorbítani nem szabad.