-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Várakozás koncertekkel, családi játszóházakkal, közösségi programokkal a belvárosban
Péntek délutántól vasárnap estig várják a belvárosi programok a fehérvári családokat, baráti közösségeket, gyerekeket és felnőtteket a második advent hétvégéjén. Az ünnepek előtti készülődést vidám mikulásos események, játszóházak, vásár, ajándék- és díszkészítés, hagyományos templomi muzsika és a legszebb adventi népzenei és jazz dallamok teszik teljessé, sötétedés után pedig animációs vetítés és ünnepi fényfestés teremt karácsonyi hangulatot a Belvárosban.
2016.12.01. 14:43 |

A második adventi hétvége programjai már péntektől hangulatos feltöltődést kínálnak az ünnepek előtt. A Vörösmarty Mihály Könyvtárban A Mikulás titkairól láthatnak vetítéses meseelőadást a gyerekek. Este 19 órakor a Honvéd Zenekar adventi koncertjével hangolódhatunk a Prohászka-emléktemplomban.
Szombaton délelőtt 10 órától a Divertimento játékos zenei foglalkozásra várják a gyerekeket a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Délelőtt a készülődés jegyében karácsonyfadíszek, délután sütemények készülnek a Mesterségek Házában, egészen estig. Szombaton délben a hétvége egyik legvidámabb programja kezdődik: motoros Mikulások vonulnak fel a városban a Balatoni úton indulva. A Tourinform iroda délután belvárosi adventi sétára invitál, amelyen megnézik a Kincsek és Titkok című kiállítást, és a Pite sütizőben vesznek részt kóstolón. A Vízivárosi Advent második szombatján a Napsugár és az Árpád úti Óvoda kisgyermekei, Ress Nóra és Révfi Margaréta, a Németh László Általános Iskola tanulói és az Alba Regia
Nyugdíjas Klub tagjai adnak műsort, és táncházat is szerveznek a Szedtevette zenekarral.
Szombaton délután három órától kezdődnek a belvárosi programok. Varázslatos ajándékot lehet készíteni a Gesztenyés udvari foglalkoztatóban, a Hiemer-ház Adventi kuckójában kicsiket és nagyobbakat is várnak egy jó társasjátékozásra. A Püspöki udvarban 16 órakor fogadják a híveket imádságos gyertyagyújtásra, az ünnepi műsorban ezúttal a Szent Margit Általános Iskola diákjai működnek közre.
Fél négykor a Széchenyi úti református templomban orgonakoncertre várják a zenekedvelőket, Teleki Miklós és Simai László adnak ünnepi hangversenyt. Az Adventi színpadon 17.30 órától a Bakony Népzenei Együttes, majd a Vörös Janka–Horváth János duó szórakoztatja közönséget, a Zichy színpad szombat esti koncertjét 19 órától a Ruff Niki–Márkosi József jazzduó adja. Este a Fanta Boys tart Mikulás bulit az Öreghegyi Közösségi Házban.
Vasárnap délelőttől a Kézművesek Házában lehet ajándékokat készíteni, a Szent István Király Múzeum Patikusinas szakköre 14 órától szervez foglalkozást. Koncertek, zenés műsorok és családi játszóházak kezdődnek a Belvárosban 15 órától: betlehem- és díszkészítésre, interaktív zenebonára invitál a Hiemer-ház. A Kisfaludi Közösségi Házban 17 órakor vehetünk részt ünnepi gyertyagyújtáson. Az Adventi színpad előadásai a MusiColore Énekegyüttes ünnepi koncertjével kezdődnek, majd „Fehér karácsony” – Advent legszebb dallamai címmel a Vörösmarty Színház színművészei adnak műsort. A Zichy színpadon a magyar folklór és az angolszász rock dallamai csendülnek fel Petruska koncertjén.
A karácsonyi készülődés időszakában a városlakók már várják a sötétedést, hiszen a Hotel Magyar Király előtti téren 3D-s animációs karácsonyi vetítés kezdődik, a MéhKasAula Egyesület a Városháza díszudvarát és a Zeneiskola falát öltözteti ünnepi fénybe. Az egyházi és városi programokra mindenkit szeretettel várnak advent második hétvégéjén!