-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Vénusz anatómiája a Fekete Sas Patikamúzeumban
Vénusz anatómiája - A nőgyógyászat története címmel tartanak előadást március 8-án 16 órától a Fekete Sas Patikamúzeumban. A "Patikaszerda" előadássorozat programja keretében Szima Viktória andragógus, a patika kutatója tart ingyenes előadást, melyből kiderül az is, hogy milyen nőgyógyászati módszereket alkalmaztak a rómaiak.
2017.03.07. 08:10 |
Vénusz anatómiája - A nőgyógyászat története címmel tartanak előadást március 8-án 16 órától a Fekete Sas Patikamúzeumban. A "Patikaszerda" előadássorozat programja keretében Szima Viktória andragógus, a patika kutatója tart ingyenes előadást, melyből kiderül az is, hogy milyen nőgyógyászati módszereket alkalmaztak a rómaiak, milyen pózokban szültek őseink és az is, hogy mi köze a krokodilürüléknek a fogamzásgátláshoz?