-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Vereséggel kezdte a bajnokságot az Alba Fehérvár KC
Dunaúj- városban kezdte el a 2016/17-es bajnoki szezont az Alba Fehérvár KC alakulata. Deli Rita együttese kiélezett mérkőzést játszott a Dunaújvárosi Kohász KA-val szemben, a szünetben például 12:12-vel fordultak a csapatok. A második játékrész elején aztán 16 percen keresztül csak két gólt dobtak a fehérvári lányok, a mérkőzést pedig végül a hazaiak nyerték 24:20-ra.
2016.09.24. 19:32 |
Dunaújvárosban kezdte el a 2016/17-es bajnoki szezont az Alba Fehérvár KC alakulata. Deli Rita együttese intenzív mérkőzést játszott a Dunaújvárosi Kohász KA-val szemben, a szünetben például 12:12-vel fordultak a csapatok. A második játékrész elején aztán 16 percen keresztül csak két gólt dobtak a fehérvári lányok, a mérkőzést pedig végül a hazaiak nyerték 24:20-ra.
Az Alba Fehérvár KC kezdte jobban a találkozót, Biljana Bandelier két találatának is köszönhetően pedig már 4:1-re is elhúzott Deli Rita alakulata. Ezt követően felváltva estek a gólok, aztán a 18. percben újra meglépett a fehérvári alakulat: Claudine Mendi három góljának köszönhetően 9:6-ra vezetett az Alba Fehérvár KC. A Dunaújváros azonban nem adta fel a küzdelmet, és Hornyák kettő, valamint Azari találatával egalizált. A hazai alakulat aztán először a találkozón éppen a 30. percben szerzett vezetést Kovács Anna révén, de néhány másodperccel a szünet előtt Daniella Piedada egyenlített, így 12:12-vel fordultak a csapatok.
A második félidőben aztán repülőrajtot vettek a hazaiak, és folyamatosan növelni tudták előnyüket. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy az Alba Fehérvár KC 16 percen keresztül mindössze két gólt tudott dobni – igaz, mindkettőt emberhátrányban. Négy perccel a vége előtt feljött 20:19-re Deli Rita együttese, ám a meccs utolsó periódusát 4:1-el hozta le a Dunaújváros. Azari és Kovács két-két góljával meg sem álltak a hazaiak 24 találatig. A mérkőzést így a Dunaújváros nyerte meg 24:20-ra.
Dunaújvárosi Kohász KA – Alba Fehérvár KC 24-20 (12:12)