-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Videoton: döntetlen az Újpest ellen
Lejátszotta a Pápa elleni bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Videoton FC. Joan Carrillo együttese hazai pályán fogadta az Újpest együttesét, a találkozón a fővárosiak szereztek vezetést, Nikolics Nemanja 89. percében szerzett találatával azonban döntetlenre mentette a meccset a Vidi.
Videoton FC – Újpest FC 1-1 (0-0)
2014.07.19. 21:03 |
Lejátszotta a Pápa elleni bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Videoton FC. Joan Carrillo együttese hazai pályán fogadta az Újpest együttesét, a találkozón a fővárosiak szereztek vezetést, Nikolics Nemanja 89. percében szerzett találatával azonban döntetlenre mentette a meccset a Vidi.
A mérkőzés első helyzete az Újpest előtt adódott, de Simon Krisztián lövése elkerülte a kaput. A Vidi egy gyors kontrát vezetett, de gól ebből sem született. A félidő hátralevő részében már nem nagyon forogtak veszélyben a kapuk, egészen a 37. percig, ekkor Balajcza védte Gyurcsó remek szabadrúgását, majd Vinícius veszélyeztetett fejjel, de az újpesti kapus ekkor is a helyén volt.
A fordulás után, a 64. percben aztán megszerezte a vezetést az Újpest, Brachi vesztett labdát, Simon passzolt Balogh Balázshoz, aki a balesőbe lőtt, 0-1! Az újpestiek tovább támadtak, de a szünetben beálló Horváth Tamásnak nem kellett védeni egyszer sem. A találkozó végén, a 89. percben pedig jött Nikolics, aki 10 méterről, éles szögből lőtt a hosszú alsóba, 1-1! Döntetlennel hangol tehát a bajnoki rajtra a Vidi, Nikolicsék jövő szombaton fél héttől a Pápát fogadják.
Videoton FC – Újpest FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Nikolics 89. perc, illetve Balogh B. 64.p.