-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Videoton - Dukla Praha - 30 éve kezdődött az UEFA-menetelés!
Napsütéses, szép őszi nap volt, a Sóstói Stadion betonkaréjában akkor félháznak sem számító nyolcezer néző látogatott ki a csehszlovák Dukla elleni meccsre. Az UEFA-kupa 1984/85-ös kiírásának első fordulójában (akkor még nem voltak selejtezők) a tavasszal magyar bajnoki harmadik Videoton 1-0-ra győzött - és még a továbbjutás sem tűnt biztosnak. Ami pedig utána következett, arra tényleg senki nem számított... Harminc évvel ezelőtt a fehérvári futball legnagyobb sikersorozata kezdődött.
2014.09.18. 09:24 |
Napsütéses, szép őszi nap volt, a Sóstói Stadion betonkaréjában akkor félháznak sem számító nyolcezer néző látogatott ki a csehszlovák Dukla elleni meccsre. Az UEFA-kupa 1984/85-ös kiírásának első fordulójában (akkor még nem voltak selejtezők) a tavasszal magyar bajnoki harmadik Videoton 1-0-ra győzött - és még a továbbjutás sem tűnt biztosnak. Ami pedig utána következett, arra tényleg senki nem számított... Harminc évvel ezelőtt a fehérvári futball legnagyobb sikersorozata kezdődött.
![](/_user/0/Image/00000Somi_2014/szeptember_2/27640_sWrvglQPj1.jpg)
Ma már minden Vidi-szurkoló, és a magyar futball szerelmesei is fejből fújják az akkori Vidi alapcsapatának összeállítását. A kapus poszt kivételével pontosan ez a tizenegy vette fel a harcot a korszak egyik csehszlovák élgárdájával, a Duklával: Koszta - Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth - Burcsa, Csongrádi, Vadász - Májer, Szabó, Novath. (A kapuba a második fordulótól került vissza az ekkor sérült alapember, Disztl Péter.) A tizenegy játékos között egyetlen egy új igazolás volt, ráadásul ő is visszatérő: a jelenlegi klubigazgató, Burcsa Győző győri bajnoki címek után költözött vissza korábbi székhelyére. Vel lett teljes a mozaik, mert amúgy ennek a csapatnak a jó része már évek óta együtt játszott, vagy éppens aját nevelés volt - nem csoda, hogy az összeszokottság volt az egyik legnagyobb erénye.
![](/_user/0/Image/00000Somi_2014/szeptember_2/27637_D1UsI7WlSd.jpg)
A Dukla ellen nyolcezren voltak a Sóstón, akkor ez nem számított különösebben nagy nézőszámnak (ma persze mindem magyar csapat összetenné érte a kezét) - a későbbi UEFA-meccsek szinte kivétel nélkül megtöltötték a huszonötezres stadiont. Vagy éppen bővítésre volt szükség... De a csehszlovákok nem számítottak sztár ellenfélnek, a szurkolók sem lehetttek biztosak benne, hogy nagy meccset látnak. Talán a győzelemben sem, bár azon a nyáron az Intertotó-kupa hibátlan abszolválásával már jelezte Kovács Ferenc csapata, hogy nemzetközi szinten sem elveszett együttes. A masszív Dukla azonban kemény ellenállást tanúsított, Szabó József ( a sorozat későbbi gólkirálya) 37. percben esett találata után sem esett kétségbe. Alighanem úgy voltak vele Vizekék: hazai pályán ledolgozzák ezt a minimális hátrányt. És nem sokkal a vége előtt kapufát lőttek - olykor centiken múlik akár egy történelmi széria is...
![](/_user/0/Image/00000Somi_2014/szeptember_2/27639_gjvMlq7Nsp.jpg)
A Videoton honlapja, a vidi.hu nagyszerű visszaemlékezés-sorozatot indít a mai napon, harminc évvel a Dukla elleni "kezdő lépés" után. A találkozó mai formátumban történő tudósítása, képes emlékek, meglepetések - ezt ígéri a klubhonlap minden olyan napon, amin az UEFA-menetelés egy-egy meccsére emlékezünk. Mivel rengeteg embernek jelent mai napig felejthetetlen személyes emléket a sztárcsapatok testén keresztül döntőbe jutó Vidi menetelése, alighanem sikeres lesz a szorozat. Pláne, mivel - bár ma már egészen más az európai futball, és nem érdemes összehasonlítani az akkori állapotokkal - hasonló sikerre a magyar futballban jelenleg szinte semmi esély nincs. Jóleső nosztalgiaként, a zömében ma is köztünk élő hősök előtt tisztelegve mégis remek dolog felidézni: 1984. szeptember 18-án az európai klubfutball legmagasabb csúcsait indult el meghódítani a Vidi. Még ha aznap ezt nem is sejtettük...