Virágos színkavalkád és gyermektánc köszöntötték Fehérváron a pünkösdöt

A Pünkösdi Virágálom ünnepélyes megnyitóján a csodálatos, színpompás kompozíciói mellett az I. FOLKID Fesztivál fehérvári, kárpátaljai, szerb, török és bolgár gyermektáncosai varázsolták még színesebbé a péntek délutánt.
2019.06.07. 20:55 |
Virágos színkavalkád és gyermektánc köszöntötték Fehérváron a pünkösdöt

A Pünkösdi Virágálom idei részletes programját ITT találja!

Már a virágkompozícióknál is a gyermekfesztivál csoportjai kísérték a menetet, majd este a Városház téri színpadon mutatkoztak be koreográfiáikkal. Virágok köszöntik a pünkösdi hétvégét a Belvárosban, amit idén az I. FOLKID Nemzetközi Gyermek Népművészeti Fesztivál résztvevő gyermekei színesítettek meg táncaikkal, dalaikkal a Városház téren.

Az I. FOLKID Fesztivál fehérvári, kárpátaljai, szerb, török és bolgár gyermektáncosai varázsolták még színesebbé a péntek délutánt.

„Nekem a pünkösdről mindig az a pozitív, sok mosollyal teli, szeretetteljes hangulat jut eszembe, amit ez az ünnep jelképez – annak, aki hisz, és aki a mindennapjait úgy éli. Az élet tud ilyen szép lenni, tud mosolygós lenni, ha egymással kedvesek vagyunk, és ha engedjük, hogy ezek az érzések átjárjanak bennünket.” – fogalmazott köszöntőjében Cser-Palkovics András polgármester a keresztény kultúrkör legjelentősebb ünnepéről. A virágok magukban hordozzák a természetet, a sokszínűséget, a szépséget, tette hozzá, és köszönetet mondott a virágkötők munkájáért. 

A keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepéhez kötődő rendezvényt köszöntve dr. Cser-Palkovics András polgármester a hittel, pozitív és szeretetteljes érzésekkel megélt mindennapokról, Spányi Antal megyés püspök pedig az ünnep közösségteremtő erejéről beszélt.

A Pünkösdi Virágálom megnyitóján Spányi Antal megyés püspök a több évezredes hagyományú, az aratáshoz, a hálaadáshoz, az örömhöz, a beteljesedéshez kapcsolódó ünnepről kifejezte, hogy a kezdetektől összefűzte az embereket, közösséget teremtett: „A keresztény pünkösd szintén közösséget teremt, örömet hoz, szintén a beteljesedés felé segít bennünket.” – és felidézte Szent Péternek az első pünkösdkor az emberekhez idézett beszédét, aminek hatására az emberek nyitott szívvel, elfogadással fordultak egymás felé, és barátokká váltak. Erre biztatta a jelenkor pünkösdöt ünneplő városi közösségét is.

A beszédeket követően a szentlélek szétáradását szimbolizáló galambok szálltak fel a téren, majd a megannyi virágkompozícióval feldíszített Belvárosban körsétát tettek a rendezvény résztvevői, ahova a gyermekfesztiválon szereplő csoportok is velük tartottak, és táncaikkal, énekkel, zenével ünnepelték a nyolc helyszínt. A Városháza kapujától, egy Rubik-kockát idéző modern, levendulával, szekfűvel és gerberával komponált alkotástól indult a menet Kneifelné Laczkó Krisztina és Szabó János szakújságíró vezetésével. A virágos állomásokon olyan csodák várják a közönséget, mint az Országalma tetején kirakott virágkereszt, a flamingóvirággal, filodendronnal díszített Török kútnál kis papagájok bújtak el, a Püspöki Palota előtt láthatunk szarkalábat és sóvirágot is, egy gyönyörű virágpillangó kapott helyet a Tip-Top Cipőüzletnél, a Ciszterci templomnál a sok kék virág szépen harmonizált a fellépő táncosok viseletével, a Fekete Sas Patikamúzeum előtt egy barackrózsaszín pünkösdi rózsával  felöltöztetett kapu előtt üldögélhetünk, és virágba borult a Mátyás király-emlékmű is. A díszítésben a Virágvár, virágkötő tanulók, a Budai 66. virágüzlet, a Tűzvirág, az Árvácska, a Hortenzia, az Oázis, az Anemone és a Syl de Fleur vettek részt. 

A program árveréssel folytatódott a színpadon Szabó János szakújságíró, a Virágkötők és Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének képviselője vezetésével, az Oázis és a Virágvár virágboltok közreműködésével: a bevételből idén az ASKA Alapítványt segítik. 

Ezután a gyerekek vették birtokba a színpadot. Az Alba Regia AMI Pulutyka csoportja mellett a török Bornova Gyermek Néptáncegyüttes, a lengyel Leszczyniacy Gyermek Néptáncegyüttes, a szerb Dren Kulturális és Művészeti Egyesület, a bolgár Chavdar és a kárpátaljai Viskről érkező Szivárvány Gyermek Táncegyüttes lépett fel. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a város szép hagyományainak a része a néptánc, a táncházak, ezért nagy öröm, hogy a felnőtt fesztivál mellett most egy nemzetközi gyermekrendezvénynek is helyet adhat Székesfehérvár. Külön köszöntötte a házigazdákat képviselő Pulutyka csoportot, amelynek a tagjai az eltelt évek alatt kicsit ugyan megnőttek, de a város mindig a szívében hordozza őket. 

A virágkompozíciókra idén is szavazhat a közönség. A „Kisinasok versenyében” az utánpótlás mutatkozik be szombaton: a diákcsapatok munkáját a Fő utcán követhetjük. Az ő alkotásaikra online, a Programszervező Kft. Facebook-oldalán lehet majd szavazni, a profi kompozíciókra papíron voksolhatunk: a Városháza bejáratánál elhelyezett urnába hétfőn 15 óráig lehet bedobni a szavazatokat.

A Szent István Király Múzeum előtt és a Mátyás király-emlékműnél szombaton és vasárnap koncertek, családi programok várják az érdeklődőket.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.