-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Vízkereszt napja - Jézus megjelenésének ünnepe
Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia - „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” - néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető. Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka is.
2017.01.06. 09:05 |
Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia - „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” - néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető. Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka is.
Vízkeresztkor Jézus három megjelenésére emlékezünk. A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. A teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt. Ezzel új tartalmat is adott a víz általi keresztség tisztulásának, hogy a Messiás Szentlélekkel fog keresztelni. Jézus első csodájával a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani. Az ember válasza a hit, az Istenbe vetett bizalom.
Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 17. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).
Vízkereszt ünnepe megmutatja, hogy Isten minden emberhez eljött. A megváltó Jézus születésével Isten vállalja az emberi életet és később a szenvedést is, hogy ezzel elhozza minden ember számára az üdvösséget, az örök élet reményét. A parancsolt ünnepen nyissuk meg szívünket a megjelenő Istennek, aki megmutatja magát nekünk. Az új esztendő minden napját kísérje Isten segítsége és áldása!