Vizsgálat indul a Székesfehérvár - Tárnok tender ügyében

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter felkérte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét, hogy indítson vizsgálatot a Székesfehérvár-Tárnok vasúti pályaszakaszra kiírt tender ügyében. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közölte, hogy a miniszter felkérésére elindították a vizsgálatot, hiszen az ajánlatok között több milliárd forint különbség van.
2009.01.23. 12:25 |

Megjegyezték: emellett pedig Magyarországon a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tender vesztesei meg szokták óvni az eredményt. Az Index internetes hírportál csütörtökön arról írt, hogy a Tárnok és Székesfehérvár közötti 40 kilométeres vasúti pályaszakasz uniós támogatással megvalósuló felújítására kiírt tendert a Strabag-érdekeltségű konzorcium úgy nyerte el négy pályázó közül, hogy csak a harmadik legjobb árat kínálta, a vetélytársakat az eljárásból kizárták.

Bajnai Gordon elmondta: az Index írása felvet olyan szempontokat, amelyek valóban aggályosak lehetnek. Példaként említette, hogy jelentős értékről, van szó, az ajánlatok között több milliárd forint különbség van, ezért mindenképpen indokolt a vizsgálat.