-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Volán-végzet: utolsó perc, játékvezetők...
Négy vereség után próbált javítani az EBEL-ben a Fehérvár AV19. Nem volt könnyű dolga, hiszen a Linz érkezett Fehérvárra, de a meccs utolsó percéig nyerésre álltak Martinelliék. Ekkor azonban a játékvezetők folyamatos hátrányra ítélték a Volánt, s ezt egy drámai percben kihasználta a Linz, így nyert és elvitte a pontokat a Raktár utcából.
Fehérvár AV19 - Linz 1-2 (0-0, 1-0, 0-2)
Fehérvár AV19 - Linz 1-2 (0-0, 1-0, 0-2)
2015.10.04. 21:02 |
Négy vereség után próbált javítani az EBEL-ben a Fehérvár AV19. Nem volt könnyű dolga, hiszen a Linz érkezett Fehérvárra, de a meccs utolsó percéig nyerésre álltak Martinelliék. Ekkor azonban a játékvezetők folyamatos hátrányra ítélték a Volánt, s ezt egy drámai percben kihasználta a Linz, így nyert és elvitte a pontokat a Raktár utcából.
A táblázat harmadik helyezettje, a Linz nem tudott fölénybe kerülni a nehéz helzetben lévő, tartalékos Fehérvár ellen, az első harmadban egyformán kilenc kísérlet ment mindkét kapura, gól nélkül. Borítékolható volt, hogy nem lesz sok gól, a Volánnak m,eghatározó csatárai hiányoznak, de a védelem ezúttal jól tette a dolgát. Sőt, Martinelli révén sikerült előnybe kerülni a második harmadban, ez pedig a szokásos remek szurkolótáborral megtámogatva jó alapnak tűnt a hajrára.
Sajnos csak majdnem sikerült kihúzni az egygólos előnnyel a meccset, mert az utolsó játékpercben drámai fordulat következett. Ehhez azonban nemcsak a Linziek vagy a sors szerencsétlensége kellettek, hanem a sorozatosan fehérvári kiállítást ítélő játékvezetők is. Sikorcin még vissza se tért, azonnal mehetett ki újra, aztán rossz csere miatt kettős lett az emberhátrány - és ezt már nem bírta el a Volán. Egyenlített a Linz, majd ismét kettős hátrányban (!!) a másodikat is megkapta az egyébként remekül védő Rajna, mindössze tizenhárom másodperccel a vége előtt...
A harmadik harmadban 12 perc fehérvári emberhátrányra egyetlen linzi sem jutott, s bár korábban két vendéggólt érvénytelenítettek a "tebrák", összességében igen sokat köszönhet nekik a vendégcsapat. A Fehérvárt vigasztalhatja, hogy ezúttal jól játszott, kár, hogy így is vereség lett a vége - zsinórban ötödször.
Fehérvár AV19 - Linz 1-2 (0-0, 1-0, 0-2)
Gl.: Martinelli, illetve Kozek, Piché.