Volt Józsefes diákok segítik a hét elején kirabolt Vasvári Pál Gimnáziumot

Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Hagymásy András, a Polgármesteri Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője és Orosz István, az Önkormányzati Informatikai Központ Kft. ügyvezetője csütörtökön közös közleményben, magánszemélyként hirdették meg kezdeményezésüket „Józsefesek a Vasváriért” címmel.
2011.03.17. 19:12 |
 Dr. Cser-Palkovics András polgármester, Hagymásy András, a Polgármesteri Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője és Orosz István, az Önkormányzati Informatikai Központ Kft. ügyvezetője csütörtökön közös közleményben, magánszemélyként hirdették meg kezdeményezésüket „Józsefesek a Vasváriért” címmel.
 
 
 Az egykori József Attila Gimnázium, a mai Ciszterci Szent István Gimnázium volt hallgatóiként a kezdeményezők a hét elején kirabolt Vasvári Pál Gimnázium kárainak enyhítésére az iskola Diákönkormányzata által indított gyűjtés támogatására kérik a volt Józsefeseket. Tíz-tízezer forint átutalásával maguk is támogatják a gyűjtést, és arra kérik egykori iskolatársaikat, hogy lehetőségeikhez mérten öt-tízezer forinttal járuljanak hozzá az egyik „nagy rivális” fehérvári gimnázium kárainak enyhítéséhez. A Diákönkormányzat az alábbi számlaszámon várja a felajánlásokat: 10918001-00000033-07250008.
 
 Dr. Cser-Palkovics András, Hagymásy András és Orosz István, egykori Józsefes diákokként ma is élénken emlékeznek a nyolcvanas-kilencvenes évek egészséges rivalizációjára, mely a nagy hagyománnyal bíró városi gimnáziumok és azok hallgatói között folyt. A tanulmányi eredmények, sportversenyek és iskolai bulik terén zajló, mindenki javát szolgáló küzdelmeket mára „békévé oldotta az emlékezés”.
 
Az emlékezés csendjét különösen brutálisan törte meg a hét eleji betörés, melynek ma még ismeretlen elkövetői nemcsak komoly értékeket tulajdonítottak el, de a normális iskolai működés feltételeit is veszélyeztették. Cselekedetük értelmetlenségét jelzi azonban, hogy nem csupán pénzt és pénzzé tehető vagyontárgyakat tulajdonítottak el, hanem felforgatták a diákok holmijait, vezetékeket téptek ki a falból, és komoly károkat okoztak az iskola infrastruktúrájában.
 
A tettesek kézre kerítése rendőrségi feladat, a székesfehérváriak azonban maguk is tehetnek a károk enyhítése érdekében. Ez a gondolat indította arra a három egykori Józsefes diákot, hogy iskolatársaik segítségét kérjék: maguk is támogassák lehetőségeikhez mérten a Vasvári helyreállítását.
 
A Vasvári Pál Gimnázium Diákönkormányzata gyűjtést indított a cél érdekében. Dr. Cser-Palkovics András, Hagymásy András és Orosz István fejenként tízezer forinttal indítják útjára a kezdeményezést, és kérik az egykori Józsefeseket, hogy csatlakozzanak hozzájuk a károk enyhítése érdekében. A gyors segítség különösen elkél, hiszen a 2011-es Vasváris Hét március 21. és 25. között kerülne megrendezésre. A nagy hagyományokkal bíró rendezvénysorozat fedezetéül szolgáló összeg azonban szintén a betörők zsákmányává lett.
 
 
A Diákönkormányzat számlaszáma, amire az adományokat várják: 10918001-00000033-07250008