-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Western Fehérvár mellett - az EB-re is kijuthatnak a versenyzők
A Healter versenyszámmal folytatódott a kinti, azaz outdoor versenypályán, illetve Reininggel a benti, azaz indoor versenypályán a Magyar Lovas Szövetség Western-Reining Szakág Országos Bajnokságának második fordulója. A székesfehérvári Kunos Lovardában megrendezett versenyen a szakág legjobb versenyzői képviselik a sportágat. A pénteki minősítés után elmondható, hogy két ifjúsági versenyző kijuthat a svájci Európa-bajnokságra.
2016.06.18. 14:00 |
A Healter versenyszámmal folytatódott a kinti, azaz outdoor versenypályán, illetve Reininggel a benti, azaz indoor versenypályán a Magyar Lovas Szövetség Western-Reining Szakág Országos Bajnokságának második fordulója. A székesfehérvári Kunos Lovardában megrendezett versenyen a szakág legjobb versenyzői képviselik a sportágat. A pénteki minősítés után elmondható, hogy két ifjúsági versenyző kijuthat a svájci Európa-bajnokságra.
A háromnapos rendezvény első versenynapján, pénteken FEI minősítő napot rendeztek, hiszen az ifjúsági versenyzőknek lehetőségük van arra, hogy elérjék a 3*-ot, és kijussanak az Európa-bajnokságra. A megelőző vizsgálat jól sikerült, a lovakat jó kondícióban találták a szakemberek. A bírók külön hangsúlyt fektetnek a vizsgálatra, hiszen ha a versenyzők nem jól bánnak a lovaikkal, az kizárást és eltiltást is von maga után – tudtuk meg az egyéni Közép-Európa bajnok és országos bajnok Banovits Fannitól, aki valószínűleg Horváth Kittivel együtt minősült a Reining versenyszám után asvájci Európa-bajnokságra. Délelőtt a Healter,a Reining, a Showmanship versenyszámokat láthatták a nézők, délután a Cutting, a Pleasure,a Horsemanship, a Cattle Penningversenyszámokat tekinthetik meg a székesfehévári Kunos Lovardában, az est pedig 19 órától a 1000 dolláros pénzdíjért folyó Szentkirályi Kupával és 21 órától a Team Penninggel zárul.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/00_junius/Feh__rv__r_1.jpg)
A Healter versenyszámban egyébként a lovak felvezetését és a fajtastandardnak való megfelelést figyelik a bírók, a Reiningben a marhaterelés mozdulatainak továbbfejlesztését kell minél pontosabban kivitelezni marha nélkül. Mivel ezeket a feladatokat régen a marhákkal való munka során lasszóval végezték a Vadnyugaton, így a versenyeken is egy kézzel lehet fogni szárat. A Cuttingban 20 marhából álló csordából 1 versenyzőnek ki kell választania 1 marhát, és segítőivel le kell választani a kiválasztott egyedet a csorda közepéből, majd a lovasnak elengedni a szárat, hogy a ló onnantól kezdve önállóan dolgozzon.
A Kaliforniából származó Pleasure versenyszámbana lovak és a lovasok külleme a legfontosabb, minél fényesebbnek és csillogóbbnak kell lenniük. Ebben a számban a lovak lassan, hosszúléptekkel haladnak. A Horsemanship versenyszámban főként a lovas technikáját pontozzák, a precizitást figyelik a bírók, míg a Cattle Penningben a pályára terelnek egy csorda számozott és számozatlan marhát vegyesen, majd a bíró által megnevezett számmal ellátott marhát ki kell emelnie a lovasnaka csordából és egy bekerített helyre terelnie.