Zene a fülünknek: Újévi koncert az új év első napján

Az új évet márpedig zenével illik kezdeni! Természetesen  a szilveszteri bulikban, a családdal, vagy a barátokkal a háznál tartott közös évbúcsúztatón a zene – főleg éjfél után hajnalig – viszi a prímet, tánccal, vagy anélkül. 
2021.12.21. 15:42 |
Zene a fülünknek: Újévi koncert az új év első napján

Évbúcsúztató és évköszöntő - zenével.

A mámor kialvása után „ébresztőnek” az MTV évtizedek óta műsorára tűzi a Bécsben megrendezett újévi koncertet. Sokaknak ez jelentette a ráébredést, lám, valami új kezdődött, amihez a zenei klasszikusok fergetege teremtett jó kedvet az otthonokban.

Már néhány éve az esztendő első napján Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban is az Alba Regia Szimfonikus zenekar nagyszerű műsorának lehet tapsolni, ezeket a kiváló perceket meghívott vendégek közreműködése teszi még felejthetetlenebbé.

Nem lesz ez máskép bő másfél hét múlva, 2022. január 1-jén, szombaton, 19 órakor a Vörösmarty Színházban megrendezett koncerten sem. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vendége Boross Csilla operaénekes lesz. Az estet a hagyományokhoz híven dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti, majd Dobszay Péter vezető karmester dirigálja. A hangverseny házigazdája Kautzky Armand Jászai Mari-díjas érdemes művész lesz.

A műsor: Ifj. Johann Strauss: Denevér-nyitány, Átölellek, milliók – keringő, „Éljen a magyar!” – gyorspolka, Kék Duna-keringő, Villámlás és mennydörgés – polka, Déli rózsák – keringő.

A szünet után:

Verdi: Nabucco – nyitány, Verdi: A végzet hatalma – Leonóra áriája, Bellini: Norma – nyitány, Cilea: Adriana Lecouvreur – Adriana áriája, Puccini: Bohémélet – Mimi áriája, Csajkovszkij: Anyegin – Polonéz, Csajkovszkij: Anyegin – Levélária.

Mint látható, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar sokszínű műsorral várja a zenebarátokat a hagyományos Újévi hangversenyére. Előbb Bécs nagy muzsikusa, a „keringőkirály” ifjabb Johann Strauss elbűvölő dallamai csendülnek fel a zenekar előadásában: természetesen nem maradhat ki a programból a császárváros nem hivatalos „himnusza”, a Kék Duna-keringő sem. A koncert második félidejében örökzöld operamelódiákból hallhatnak válogatást: Verdi, Bellini, Cilea és Puccini műveinek részletei az olasz, míg Csajkovszkij Anyeginjének két száma az orosz romantikát képviseli. A szoprán-repertoár ékköveinek számító áriák előadójaként a nemzetközi hírű operaénekesnő, Boross Csilla lép újra szülővárosa közönsége elé. A hangverseny dirigense az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Dobszay Péter lesz. A HANGulatért pedig a kiváló zenészek és a csodás szólista mellett, a Jászai Mari-díjas, érdemes művész, Kautzky Armand felel.

Kezdődjön hát jól, kiváló zenékkel a boldog új év!