-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Zenei meghallgatás lesz jövő kedden a Kodály Iskolában
Az ősszel és télen megtartott kézműves, játékos iskolanyitogató foglalkozások után jövő héten tartja zenei meghallgatásait a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Március 7-én és 8-án 14.30 órától várják azokat a nagycsoportos óvodásokat szüleikkel együtt, akik szeptembertől hozzájuk szeretnének járni az ének-zenei tagozatra.
2017.03.01. 12:33 |
Az ősszel és télen megtartott kézműves, játékos iskolanyitogató foglalkozások után jövő héten tartja zenei meghallgatásait a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Március 7-én és 8-án 14.30 órától várják azokat a nagycsoportos óvodásokat szüleikkel együtt, akik szeptembertől hozzájuk szeretnének járni az ének-zenei tagozatra.
Mint az az iskola honlapján a leendő első osztályosok szüleinek szóló tájékoztatóban is megtalálható, a hagyományos ének-zenei oktatáson kívül, minden tanulónak lehetősége nyílik arra, hogy megismerkedjen a népi hangszerekkel, néptánccal, színjátszással (drámajátékkal) és képzőművészettel (grafika, rajz) is. Az iskola pedagógusainak célja, hogy diákjait az alapkészségek megtanításán túl, megszerettesse a zenével. A meghallgatásra invitálják mindazokat a gyerekeket, akik szeretnek énekelni és táncolni. A pedagógusok mindkét napon 17.30 óráig várják őket az iskolában!