Zeneünnep a Videoton Oktatási Központban - Kneifel Imre kapta a Fricsay Díjat

Nagyszabású ünnepi műsorral készült a város a Zene Világnapjára. Az október 1-jén, kedden este a Videoton Oktatási Központban élő zenei kíséret mellett léptek fel a székesfehérvári felnőtt és gyermekkórusok és díjak átadására is sor került. A 2002-ben alapított Fricsay Richárd Zenei Díjat az idei évben Kneifel Imre karnagy vehette át, míg az az Év Kórusa Díjat három kórus is elnyerte.
2013.10.01. 19:56 |
Nagyszabású ünnepi műsorral készült a város a Zene Világnapjára. Az október 1-jén, kedden este a Videoton Oktatási Központban élő zenei kíséret mellett léptek fel a székesfehérvári felnőtt és gyermekkórusok és díjak átadására is sor került. A 2002-ben alapított Fricsay Richárd Zenei Díjat az idei évben Kneifel Imre karnagy vehette át, míg az az Év Kórusa Díjat három kórus is elnyerte.
A fehérvári zeneünnepre zsúfolásig megtelt a Videoton Oktatási Központ, csak a fellépők száma elérte a 650 főt. Az ünnepi műsor kezdetén Váradi Eszter Sára színművész idézte Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész gondolatait, akinek kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsa A Zene Világnapja rangjára emelte október 1-jét. „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – idézték Menuhin szavait.
A Szent István Emlékévben Kneifel Imre karnagy vehette át a 2002-ben alapított Fricsay Richárd Zenei Díjat, amelyet azoknak az együtteseknek, előadóművészeknek, karnagyoknak és zenetanároknak ítélnek oda, akik maradandót alkottak Székesfehérvár zenei életében.
Kneifel Imre a Vasvári Pál Gimnázium ének-zene szakos tanáraként kezdte pályafutását, 1978-ban diplomázott a Zeneakadémián, középiskolai énektanár és karvezetés szakon. Játszik a Tilinkó népzenészeivel és titkára a Kóta megyei szervezetének. A Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, karnagy és zenész, vezeti a Bárdos Lajos gyermekkart, a Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskarát, valamint az Alba Regia Vegyeskart.
Székesfehérvár polgármestere méltatásában kiemelte, hogy a zene szólhat értékekről, kultúráról egy város életében, azonban fontos eszköze a nevelésnek is. „Fontos szerepe van például abban, hogy milyen felnőttek lesznek azokból a gyerekekből, akik velünk vannak és megtöltik a csarnokot. A zenével nevelt fiatalok őszinték, hisznek a zene erejében és csak rajtunk felnőtteken múlik, hogy ebből mennyit őriznek meg, mennyit visznek magukkal akkorra, amikor már ők is felnőnek.” - tette hozzá Székesfehérvár polgármestere. „Azt hiszem, hogy Kneifel Imre nagy tanáregyéniség, ő az, akitől ha zenei segítséget kérünk tudja mikor, kit érdemes hívni és milyen zenét válasszunk egy-egy programhoz. Szívből gratulálok, hogy a Fricsay Richárd Zenei Díjat Kneifel Imre kaphatta meg szimbolikusan a 2013-as Szent István Emlékévben.” - zárta méltatását dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Az ünnepi műsor a Szent István énekkel és a Bakonyi népdalokkal és dudanótákkal kezdődött, amelyet Kneifel Imre vezényelt. Ezt követően adta át dr. Cser-Palkovics András polgármester az az Év Kórusa Díj és dicsérő okleveleket, valamint a Fricsay Richárd Zenei Díjat. Az Év Kórusa Díjat ebben az évben három kórus is kiérdemelte, a Pausa Kamarakórus nevében Borbás Károly karnagy, a Kodály Zoltán Gimnázium Vegyeskara képviseletében Kneifel Imre karnagy, míg a  Teleki Blanka Gimnázium kórusai részéről Auth Ágnes karnagy vette át az okleveleket Székesfehérvár polgármesterétől.