Laskai Osvát ferences szerzetes (†1511) prédikációgyűjteményében a 76. prédikációban állította az alábbit: „Az Úr ezeregyedik esztendejében István fejedelmet Székesfehérvárott mindenki örvendezésével megkoronázták (anno Domini millesimo primo Stephanus dux in civitate Albensi laetantibus cunctis coronatus est).”
Más, későbbi keletkezésű hazai forrásokkal egybevetve István királlyá koronázását 1000/1001 fordulójára keltezhetjük.
Kétszáz évnél is több idő múltán Spangár András jezsuita történetíró (†1744) Laskaira történt hivatkozás nélkül szőtte tovább ezt a gondolatot, hasonlóan, de nem ugyanúgy.
„Ezen áldott esztendőben [1000] Astricus a’ követ Romából viszsza tér, minek utánna mindeneket II. Sylvester Pápától meg-nyert vala, meg-is hozza a’ Szent Angyali Koronát. A’ Pápa-is Sz. Istvánhoz küldi követtyét, ki-is Szent Istvánt székes Fejér-Várat a’ Szent koronával az Országnak nagy örömével Nagy Bóldog Aszszony napján meg koronázza ama templomban, kit éppen akkor Sz. István a’ Nagy Szűznek tiszteletére épit vala, holott fel-veszi a’ Királyi titulust, és a’ Szent Kereszt ennek utánna mindenkor előtte hordoztatik.”
Több talányt, történelmi vitatémát rejt magában ez a két idézet, mint azt itt mind ki lehetne fejteni, vagy éppen a véglegesség érvényével meg lehetne oldani. Pontosan mikor is helyezték István fejére a királyi koronát? Miért nem jelölték meg XI–XIV. századi elbeszélő kútfőink (krónikáink, legendáink) a szertartás helyszínét? (Ennyire magától értetődő volt?)
A királykoronázás idejéhez legalább az eseményekkel kortárs krónikás, Thietmar merseburgi püspök (†1018) ad némi támpontot. „Az említett császár [III. Ottó] kegyéből és biztatására Henrik bajor herceg sógora, a saját országában püspöki székeket létesítő Vajk koronát és áldást kapott.”
Thietmar püspök több furcsa fordulata érhető tetten itt. Istvánt pogány nevén nevezte, amikor pedig egyházszervezői eredményeit ismerte el. Nem akaródzott neki leírni azt, hogy a pápa küldte Istvánnak a királyi koronát, ami azért is különös, mert II. Szilveszter és III. Ottó idején a pápa és a császár között teljes egyetértés honolt. Minden hiányossága dacára a Szent István-i államalapítás kulcsmondatát hagyta ránk a német püspök. Bizonyítékát annak, hogy Vajk-István nagyfejedelemként is független uralkodó volt, máskülönben nem lett volna joga országában egyházmegyéket alapítani; királysága a pápa és a császár együttes elismerésével jött létre. Thietmar mondata annyi kronológiai segítséget ad, hogy III. Ottó 1000. október 7-e és 1001. február 15-e között tartózkodott Rómában, ennélfogva ez idő alatt tudta II. Szilveszterrel megtárgyalni a magyar uralkodó ügyét. Más, későbbi keletkezésű hazai forrásokkal egybevetve István királlyá koronázását 1000/1001 fordulójára keltezhetjük.
Mivel abban az időben az évkezdetet nem január 1-től, hanem karácsony napjától számították, 1000 karácsonya a keresztény időszámítás szerinti első évezredet zárta le: István pedig ekkor nagyfejedelmi címétől vált meg, hogy koronázását követően királyként uralkodjék tovább Magyarországon. Az ezredfordulóra így egy sorsfordító cselekedetet időzített István.
Az államformaváltás nem szorítkozott a külsőségekre, hanem mélyreható tartalmi átalakítást hozott. Új méltóságok, új intézmények születtek. Istvántól ered a megyerendszer, a területi alapú közigazgatás kiépítése. Ő vezette be a kodifikált törvénykezést Magyarországon. Első törvénykönyve elején az uralkodói önállóság és a római államhagyatékra való hivatkozás feltűnően öntudatos szavakkal forrt egybe. „És mert minden nép saját törvényeit használja, ezért mi is, Isten akaratából kormányozván államunkat, a régi és új császárokat utánozván, törvényben testet öltött gondoskodás eredményeképpen előírtuk népünknek, miként éljenek tisztességes és háborítatlan életet.”
István király volt (legalább értelmi) szerzője az első magyar államelméleti műnek, a fiához, Imre herceghez írott Intelmeknek. Annak egy igen fontos helyén újra felötlik a római példa. „A vendég és jövevény férfiakban olyan nagy haszon rejlik, hogy méltán lehet számon tartani a Királyi méltóság hatodik helyén. Elsősorban emiatt nőtt nagyra a Római Birodalom, és emelkedtek magasra, lettek dicsővé a római Királyok, mert különféle területekről sok nemes és bölcs személyiség özönlött oda..
Ahogy ugyanis a vendégek a világ különféle részeiből és tartományaiból érkeznek, úgy hoznak magukkal különféle nyelveket és szokásokat, valamint különféle tanító írásokat és fegyvereket. Ezek az összes Királyságnak díszére válnak, és nagyszerűvé teszik az Udvart, és elrettentik a kihívóan fellépő külföldieket. Az egy nyelvű és csak egyetlen szokásmódra épülő Királyság ugyanis gyenge és törékeny.”
Látszik ebből, hogy a közkeletű „egy nyelvű és egy szokású ország” fordítás mily félrevezető, hiszen István nem az államterület öncélú feltöltését irányozta elő mindenféle jövevénnyel, hanem a hatalomgyakorló központ látta szívesen az értékes tudással érkezőket, akik immár új hazájuk műveltségét gyarapították.
Bizonyos „kihívóan fellépő külföldiek”, akik kioktatják a magyarokat – olykor szerényebb történelemmel, de mindenképpen szerényebb történelmi tudással – a befogadásról, azok előbb tájékozódhatnának. A befogadást nem István honosította meg: a magyar sztyeppei állam még Etelközben integrálta a kabarokat, már a Kárpát-medencében az itt talált, zömében „avar” lakosságot, de aztán jöttek be besenyők keletről, németek nyugatról. Ami újat hozott István, az a tudatosság volt: fent idézett gondolataival az állami indíttatású patriotizmus minőségelvű programját hirdette meg.
Istvánt a tudatosság már akkor is áthatotta, amikor a Szűz Mária Bazilikában várta, hogy fejére helyezzék a koronát. 1020 éve ez a 18–20 éves ifjú férfi élete legfontosabb karácsonyát ülte meg. A helyszín Székesfehérvár volt, az újonnan felépült Szűz Mária Bazilika; kevéssel arrébb egy kisebb kiemelkedésen álló négykaréjos templomban már negyedik éve nyugodott édesapja. Apjától, Gézától (mert hiszen őrá tétetett előbb utalás) szívesen fogadta a hatalom öröklését, de a régi világból eredő kötelmek nélkül. Ezért nem apja címét vitte tovább, hanem új uralkodói titulust vett fel; nem apja temetkező templomát fejlesztette fel bazilikává, hanem egy új templomot építtetett evégett 997–1000 között.
(Igaz ugyan, hogy egy 1274-es királyi oklevél alapján István koronázását sokan Esztergomba helyezték, de ez a forrás nem állítja István király esztergomi megkoronáztatását, kizárólag az esztergomi érsekség ebbéli jogáról szól, ráadásul az 1038 utáni események logikai rendje szintén a székesfehérvári helyszín mellett érvel.)
Az önálló Magyar Nagyfejedelemség történelme 1020 esztendeje véget ért. Helyébe az önálló Magyar Királyság lépett; 1000 karácsonyán, Székesfehérvárott.
Az írást Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.
