A Vörösmarty Társaság és a Szent István Művelődési Ház közös rendezvényén az idén 80 éves Csoóri Sándort köszöntötték a Szent István Teremben születésnapja alkalmából. Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, református parasztcsaládban.
1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, de tanulmányait, betegsége miatt, félbehagyta. Különböző újságoknál és folyóiratoknál dolgozott, így 1953-54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955-től 56-ig az Új Hang versrovat-szerkesztője. 1956 után egy ideig nem talált munkát, majd az 1960- as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgja.
A hatalom hamar észrevette, hogy Csoóri nem tartozik feltétlen hívei közé. Írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig. Nem kaphatott komolyabb elismerést, díjakat. Budapesten élt, ahol a Belvárosi kávéházban jöttek össze barátaival, többek között Jancsó Miklóssal, Orbán Ottóval, Konrád Györggyel, Kósa Ferenccel. Költészete az 1960-as évekre forrott ki igazán. A Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált. Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Ezekben valamint első kötetében (Felröppen a madár, 1954) még leginkább Petőfi realista közéletiségét követte.
A hetvenes évekre alakult ki költészetének jellegzetes karaktere, melynek legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. Szakolczay Lajos így fogalmazott: „Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára.” Görömbei András szerint "költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek." Mint monográfusa fogalmaz, a Csoóri-vers "sokrétegű, (…) gazdag képvilágú, érzékletes közvetlenséget és szürrealisztikus asszociációkat együtt mozgató, a természetet és a kozmoszt az emberi ügyek részévé és jelképévé avató, ritmusában nyugtalanságot és belső nyugalmat egyszerre sugalló". Verseit számos idegen nyelvre lefordították.
Esszéiben a képi és a logikai megközelítést egyszerre alkalmazza. Irodalmi pályaképek, népköltészeti és történelmi tárgyú művek, nemzeti sorskérdéseinket boncolgató írások, valamint saját életének eseményeit megörökítő esszék százait írta meg és tette közzé a hatvanas évek eleje óta. Németh László és Illyés Gyula nyomdokain haladva hozta létre a magyar esszéírás egyik csúcsteljesítményét: "Csoóri esszéi a magyar nemzeti önismeret elmélyítésének, gazdagításának bázisai" (Görömbei András).
Szociográfiát (Tudósítás a toronyból, 1963), szociográfiai jellegű kisregényt (Iszapeső, 1981), gyermekverseket (Lekvárcirkusz bohócai, 1969; Lábon járó verőfény, 1987; Ördögfióka, 2006, Moziba megy a Hold, 2008) is írt. Kósa Ferenc (Tízezer nap; Ítélet; Hószakadás; Nincs idő) és Sára Sándor (Földobott kő; 80 huszár; Tüske a köröm alatt) filmjeinek forgatókönyvírója volt. Összegyűjtött versei 2000-ben láttak napvilágot (A jövő szökevénye), válogatott verseinek legújabb gyűjteménye 2004-ben (Elkártyázott köpeny). Tizenhét kő a parton címmel új esszékötete jelent meg 2007-ben. 2009-ben Harangok zúgnak bennem címen adta ki legújabb verseit.
A hatvanas évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. Több alkalommal sújtották szilenciummal, több ezer oldalnyi ügynöki jelentést írtak róla, népszerűsége azonban 1990-ig rendkívül magas volt. Előadásain rendszerint zsúfolt termek fogadták. 1985-ben részt vett az ellenzéki csoportok Monori találkozóján. 1987-ben egyike volt az MDF alapítóinak, majd 1993-ig a mozgalom, később a párt elnökségi tagja. 1988-tól a Hitel (folyóirat) szerkesztőbizottsági elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Ebben a funkciójában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, mely még az év karácsonyán megkezdte sugárzását.
