A tavasszal forráshiány miatt elutasított civil szervezeteket támogatja aváros önkormányzata

 Az Ifjúsági és Civilkapcsolatok Bizottságának elnöke Juhász László tartott ma sajtótájékoztatót a város civil támogatásairól. Felhívták a figyelmet arra a 10 millió forintos pályázati önrész alapra, amire a város társadalmi szervezetei folyamatosan pályázhatnak. A bizottság szerdai ülésén újabb 34 Fehérváron működő társadalmi szervezetnek biztosít működési támogatást. Juhász László hangsúlyozta, hogy azokat a civileket támogatták, akiket forráshiány miatt kellett tavasszal elutasítani. Hangsúlyozta, hogy sikerült további 4 millió forintot biztosítani működési támogatásra. Az idén eddig 15.1 millió Fointot költött a bizottság működési támogatásra, 4 millió Forintot jórészt táborok támogatására az Ifjúsági Alapból és szeptember végén írják majd ki az ugyancsak 4 millió Forintos alappal rendelkező Civil Alap pályázatot.
 Töltse le innen, hogy mely szervezetek kaptak támogatást!

2007.06.29. 03:51 |

 Az Ifjúsági és Civilkapcsolatok Bizottságának elnöke Juhász László tartott ma sajtótájékoztatót a város civil támogatásairól. Felhívták a figyelmet arra a 10 millió forintos pályázati önrész alapra, amire a város társadalmi szervezetei folyamatosan pályázhatnak. A bizottság szerdai ülésén újabb 34 Fehérváron működő társadalmi szervezetnek biztosít működési támogatást. Juhász László hangsúlyozta, hogy azokat a civileket támogatták, akiket forráshiány miatt kellett tavasszal elutasítani. Hangsúlyozta, hogy sikerült további 4 millió forintot biztosítani működési támogatásra.

Az idén eddig 15.1 millió Fointot költött a bizottság működési támogatásra, 4 millió Forintot jórészt táborok támogatására az Ifjúsági Alapból és szeptember végén írják majd ki az ugyancsak 4 millió Forintos alappal rendelkező Civil Alap pályázatot.

 Töltse le innen, hogy mely szervezetek kaptak támogatást!