A télen változások várhatóak az FC Fehérvárnál

 Az FC Fehérvár a Soproni Liga őszi idényének 15 mérkőzésén hatszor aratott győzelmet, három alkalommal végzett döntetlenre, és hat pont nélkül megvívott összecsapás áll a neve mellett. Az így megszerzett 21 pont a kilencedik helyre volt elég úgy, hogy a Kaposvárral és a Kecskeméttel holtversenyben várhatja a Vidi a tavaszi folytatást. Dr. Mezey György sportigazgató szerint fontos változásokon kell átesnie a csapatnak a télen. 
2008.12.10. 22:14 |
 Az FC Fehérvár a Soproni Liga őszi idényének 15 mérkőzésén hatszor aratott győzelmet, három alkalommal végzett döntetlenre, és hat pont nélkül megvívott összecsapás áll a neve mellett. Az így megszerzett 21 pont a kilencedik helyre volt elég úgy, hogy a Kaposvárral és a Kecskeméttel holtversenyben várhatja a Vidi a tavaszi folytatást.
 Dr. Mezey György sportigazgató szerint fontos változásokon kell átesnie a csapatnak a télen. 

 - A tavaszi, igen jól összejött tavaszi szezonhoz képest csalódást okoztak a játékosok, a csapat és az egész kollektíva. Az okokat világosan fel lehet tárni, de egy dolgot nem lehet elkerülni: szembenézni a valósággal. Amennyiben az a cél, hogy az ország élcsapatai között legyünk tartósan - méghozzá úgy, hogy az európai szintre való kijutás valós lehetőségként lebegjen előttünk -, akkor a csapatnak jelentős átszervezésen kell keresztül mennie, ezt nem kerülhetjük el. Lehet magyarázni, de ezt az alapigazságot nem lehet megkerülni. – fogalmazott az FC Fehérvár sportigazgatója. - Az első, és legfontosabb, hogy sem a szakmai egységet – ami tavasszal nagyjából adott volt –, sem az alkotó közösséget nem találtuk meg az ősszel. Végig kereste a csapat a szerkezetet, a formációt, a legjobb összetételt. Ennek vannak objektív okai is, hiszen a kezdésre az az együttes, ami tavasszal sikeres egységet mutatott, annak négy játékosa kiesett, vagy félig felkészülten lépett pályára. A másik, hogy sajnos az profi élcsapat ma Magyarországon nem teremthető meg külföldiek nélkül. Nálunk a külföldiek és magyarok egysége enyhén szólva is bírálnivaló volt. Ez jelen pillanatban is gondot jelent. A sikerhez kellő harmónia, csapategység nem volt adott, mert az ellentét érzékelhető volt, és ennek a küzdőszellemben, a harciszellemben is látható jele volt.
 A magyar játékosoknak is meg kell érteniük, hogy a profi világban nem bevált dolog, hogy azt nézzük, a másik miért jött ide, hogy és milyen körülmények között él és létezik. Saját magam jövőjét kell építeni, saját magam dolgaival kell foglalkozni úgy, hogy a közösségre pozitív hatással legyek! Amíg azt nézik, hogy az mennyit kap, én mennyit kapok, addig itt igazán ez a közösség álom marad. Sokat léptünk előre, de ez nem elég. Naponta érzem a feszültséget, meg kell oldani, különben lehetetlen lesz az előrelépés. Annál is inkább, mert megítélésem szerint az a nagyon értékes utánpótlás-bázis, amelyre három-négy év múlva biztosan komolyan építhet az FC Fehérvár, most még nem nyújt megoldást, így mindenképpen szükség van a külföldiek alkalmazására egy bajnokesélyes csapat kiépítésénél.

 Ami már biztos: a fehérvári alakulatból távozik az ukrán hátvéd, Mihajlo Denisov, aki hazája másodosztályában folytatja pályafutását, ha elnyeri kérője tetszését a próbajátékon. Az utóbbi fél évet Felcsúton töltő középpályás, Kocsis Gábor viszont visszatér a piros-kékekhez. A fehérváriak egy belső védőt, egy középpályást, és egy csatárt kívánnak igazolni a téli időszakban.

 - Jelen pillanatban a kölcsönadott játékosokkal együtt 46 labdarúgó alkotja az FC Fehérvár keretét, ebből nyolc fiatal, akiket profi várományosnak tekintünk, de így is 40 körüli a létszám. Ez sok, költségvetésileg nem lehet bírni. A szakvezetésnek döntenie kell, hogy kik azok a játékosok, akiket mindenképpen meg akar tartani. Szembesülni kell azzal, hogy lesznek játékosok, akik elmennek. Ami már biztos, hogy Horváth Gábor távozik, ez egy fájdalmas válás, de érthető. A védő úgy érzi, hogy ezen körülmények között továbblépni már nem tud, elképzelhető, hogy Gabi Hollandiában folytatja. Helyette meg kell találni a megoldást. Az is tény, hogy a csapat gerince, amely hozta az eredményeket, a Csertői-érában már csúcsra futott. Harminc éves, vagy afölötti életkorú öt-hat játékosokról van szó, akiknél újításra van szükség ahhoz, hogy egy más Vidi jelentkezzen a következő szezonban. Amit tudunk megoldunk, amit nem, nem, meglátjuk mire lesz elég, de egyben határozottan biztos vagyok: a célt el fogjuk érni, és az első négyben végzünk.

 Az FC Fehérvár január ötödikén kezdi a felkészülést a tavaszi idényre. Varga István vezetésével hazai környezetben hangolódik az együttes a rá váró nagy feladatokra.

 - Ahol lehet, vigyázok a tulajdonos pénztárcájára, nem pazarolunk, nem megyünk látványos külföldi túrákra, ahol elvonulnak a csapatok ötcsillagos szállodákba, és ott egymással játszogatnak. – mondta dr. Mezey György. - Keményen fogunk készülni és terveink szerint komoly külföldi csapatokkal próbamérkőzéseket vívunk két-három naponta. Remélhetőleg, hogy a szurkolóink is jó párat látni fognak, hiszen szeretnénk idehívni Kijevet, Kolozsvárt és egyéb nevesebb csapatokat. Majd meglátjuk, hogy miként sikerül a terv megvalósítása