-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
A város 2006-os költségvetéséről - interjúnk dr. Nagy László közgazdasági igazgatóval
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2006. február 16.-án tárgyalja a 2006. évi költségvetést. Ennek kapcsán beszélgettünk Dr. Nagy László közgazdasági igazgatóval, aki elmondta, folytatódnak a 2005 évben megkezdett szennyvízcsatorna építési, úthelyreállítási beruházások. Ezekre a feladatokra összességében 1 milliárd Ft-ot tervez az önkormányzat. A költségvetés főösszege a javaslat szerint 29,5 milliárd Ft. Összességében 24 ezer ellátottról gondoskodik a város, amit 3.600 közalkalmazott foglalkoztatásával biztosít.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2006. február 16.-án tárgyalja a 2006. évi költségvetést. Ennek kapcsán beszélgettünk Dr. Nagy László közgazdasági igazgatóval, aki elmondta, folytatódnak a 2005 évben megkezdett szennyvízcsatorna építési, úthelyreállítási beruházások a Bánáti és Zágrábi utcákban, a Beregszászi, Szepesi, Érsekújvári, Lublói utcákban, az Almássy telepen és környékén, valamint a Felsőváros és az Õrhalmi szőlők területén. Ezekre a feladatokra összességében 1 milliárd Ft-ot tervez az önkormányzat. A költségvetés főösszege a javaslat szerint 29,5 milliárd Ft.
- Mekkora bevétellel számolnak idén, ebből milyen összegű támogatás érkezik a központi költségvetésből?
A költségvetés főösszege a javaslat szerint 29,5 milliárd Ft. A központi költségvetés különböző címeken részesíti az önkormányzatokat támogatásban, így normatív állami hozzájárulást kapunk az intézményeinkben ellátottak után 6,7 milliárd Ft-ot és a székesfehérvári állandó lakosok által 2004. évben befizetett személyi jövedelemadóból is részesülünk 3,6 milliárd Ft-tal. A Vörösmarty Színház fenntartásához 284 millió Ft-ot kapunk, a városi egészségügyi alapellátás finanszírozásához 340 millió Ft érkezik. Egyéb célokra, pl: beruházásainkhoz további 3 milliárd Ft támogatást kapunk a központi költségvetéstől.
- Milyen egyéb bevételekkel számolnak 2006. évben?
Az önkormányzatnak úgynevezett saját bevételei is vannak természetesen, ezek közül kiemelném az iparűzési adót, ami a tervezett 7,2 milliárd Ft-ot tekintve a költségvetésünk 24%-át teszi ki. Meg kell említeni a tőkejellegű bevételeinket is, amit 2,1 milliárd Ft-al állítottunk be. Ez osztalék-, lakásértékesítés-, és ingatlanértékesítésből származó bevétel.
- Mire fordítják ezt a hatalmas összeget?
Az önkormányzat alapfeladata a közszolgáltatások biztosítása, amit elsősorban intézményeinken keresztül végzünk: 10 szociális-, 59 oktatási-, 6 kulturális intézményt tartunk fenn, amihez még kapcsolódik a városi Uszoda, Tűzoltóság üzemeltetése is. Összességében 24 ezer ellátottról gondoskodik a város, amit 3.600 közalkalmazott foglalkoztatásával biztosítunk. Önkormányzati feladat továbbá a város „üzemeltetése” is, ide tartozik a közvilágítás, köztisztaság, parkfenntartás, városi piac fenntartása, közutak kezelése.
Mindezen közszolgáltatási feladatok ellátására a költségvetésünk mintegy 2/3-át fordítjuk. Ez garantálja intézményeink egész éves működését, beleértve az áprilisban megvalósuló közalkalmazotti béremelés fedezetét, az általános iskolások részére az iskolatejet, valamint a nyugdíjpénztári tagdíj hozzájárulást is.
- Milyen fejlesztések valósulnak meg a városban 2006. évben?
Folytatódnak a 2005 évben megkezdett szennyvízcsatorna építési, úthelyreállítási beruházások a Bánáti és Zágrábi utcákban, a Beregszászi, Szepesi, Érsekújvári, Lublói utcákban, az Almássy telepen és környékén, valamint a Felsőváros és az Õrhalmi szőlők területén. Ezekre a feladatokra összességében 1 milliárd Ft-ot tervez az önkormányzat. Útépítésre mintegy 450 millió Ft-ot fordítunk, melyből kiemelném, hogy 2005 évben első alkalommal lehetőség volt a belterületi utak felújításához központi költségvetési támogatás megpályázására. Az elnyert támogatással a kivitelezés 2005 évben elkezdődött, 2006 évben fejeződik be. 2006. évben újabb 100 millió Ft-os útfelújítási támogatásra pályázunk, amelyhez 100 millió Ft önkormányzati saját forrást biztosítunk.
2006 évben is lesz lehetőség pályázni a helyi közlekedés üzemeltetési-, fenntartási feladataihoz központi normatív támogatásra. A központi támogatás mértéke megegyezik az önkormányzati támogatás összegével. A központi támogatással együtt 120.000 eFt-ot tervezünk erre a célra. Folytatódik, illetve elindul a 18 ezer panellakást érintő energiatakarékos felújítás Székesfehérváron. 2006. októberében kerül átadásra 60 db önkormányzati bérlakás a Mura utcában. A napokban elkezdődött a Hiemer- Font Caraffa épületegyüttes felújítása. I. ütemben elkészül a tetőszerkezet teljes cseréje és a Városház tér felöli homlokzat helyreállítása. Idén tavasszal 32 új, illetve felújított játszóteret vehetnek birtokba a székesfehérvári kisgyermekek. Intézményeink épületeinek felújítására 250 millió Ft-ot szánunk 2006. évben.
Az elmúlt évben elnyert Európai Uniós pályázatok önrészét költségvetésünkben szerepeltetjük, ezen felül a további pályázatokban rejlő lehetőségek kihasználása érdekében pályázati-, pályázat előkészítő alapot különítettünk el.
- Kérem, végezetül értékelje milyen lesz Székesfehérvár 2006. évi költségvetése?
Ez a költségvetés is természetesen feltételezi a takarékos gazdálkodást az önkormányzat minden területén, ezzel biztosítva a közfeladatok jó színvonalú ellátását, és mint a fentiekből kitűnik, a város korábbi években megszokott fejlődését is.