A Videoton tovább javította pozícióját a világ elektronikai gyártásának az élmezőnyében

 A Videoton 1-1 helyett lépett előre a világ, illetve Európa 50 legnagyobb EMS cégét tartalmazó rangsorában. Az amerikai Manufacturing Market Insider (MMI) szaklap legfrissebb rangsora szerint a Videoton a 27. helyen áll világviszonylatban a szerződéses elektronikai gyártók (EMS) között. Ugyanezen lista alapján a Videoton 4. az európai székhelyű EMS (Elektronikai Gyártási Szolgáltató) cégek közt.
2014.04.28. 12:18 |
 A most publikált 2013-as adatok alapján a Videoton 1-1 helyett lépett előre a világ, illetve Európa 50 legnagyobb EMS cégét tartalmazó rangsorában. Az amerikai Manufacturing Market Insider (MMI) szaklap legfrissebb rangsora szerint a Videoton a 27. helyen áll világviszonylatban a szerződéses elektronikai gyártók (EMS) között. Ugyanezen lista alapján a Videoton 4. az európai székhelyű EMS (Elektronikai Gyártási Szolgáltató) cégek közt.
A szerződéses gyártás jelentőségét az adja, hogy az iparon belül az egyik, ha nem a legnagyobb foglalkoztatónak számít. A Videoton már több mint 10 éve stabil résztvevője a világ top 30 cégének, illetve tartozik a vezető európai szolgáltatók közé ebben a globális és dinamikusan növekvő iparágban.
Az autóipar, a háztartási gépipar és az ipari alkalmazások terén komplett megoldásokat nyújtó Videoton a cég sikerét a sok év alatt összekovácsolódott stabil felső és középvezetői gárdában, a megfontolt kockázatkezelésben, a cég kiemelkedően stabil pénzügyi helyzetében és az intenzív tachnológiai beruházásokban látja.
 
A tavaly 75. születésnapját ünneplő Videoton, amelyik a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport az elmúlt négy évben folyamatosan és dinamikusan nőtt, és ez az előrejelzések alapján 2014-re is megvalósul.

Gazdaság

  1. Február végéig lehet pályázni a programra

    Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.

    2025.01.09.
  2. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  3. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  4. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.