A Vörösmarty Színházban adják át a Kaszás Attila díjat

 Idén harmadszor adják át a Kaszás Attila-díjat, ezúttal gála- és jótékonysági est keretében, május 9-én 19 órától a Vörösmarty Színházban. A díjat 2008-ban alapította Pokorni Zoltán, a budapesti Hegyvidék polgármestere, Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke, illetve kuratóriumi tagként Vasvári Csaba, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolására, valamint azzal a céllal, hogy a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésben részesüljenek.
2010.04.30. 13:31 |

A másfél órás gálában napjaink meghatározó művészei lépnek föl, akik nem csupán produkciójukkal, de szívükkel-lelkükkel vesznek részt a műsorban, így tisztelegve méltó módon Kaszás Attila emléke előtt, és így ünnepelve az idei díjazottat. Az est házigazdája Stohl András lesz, a gálaest fővédnöke Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök.
 
Az immár 6 éve működő Mozaik Művészegyesület egyre bővülő tagságával nem csupán a diplomával rendelkező színművészek tömörítő szervezete, de valós érdekvédelmet és lehetőségeket kutat föl, kapcsolatokat és együttműködési lehetőségeket hoz létre, tevékenységével a színművész tagok művészi életpályájának kiteljesedését szolgálja.
 
Eddigi díjazottak:
2008 - Szarvas József színművész, Nemzeti Színház
2009 - Nemes Levente színművész, sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház