-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Átadták a Penna Regia Díjakat a Szabad Sajtó Napja alkalmából
Hétfőn délután a Városháza Kistanács termében adták át az idei Penna Regia Díjakat. Székesfehérvár polgármestere Silye Sándor sportújságírónak és Somogyi Tamás operatőrnek nyújtotta át a város elismerését. Az ünnepi műsort követően Warvasovszky Tihamér a sajtószabadság fontosságát hangsúlyozta beszédében. Somogyi Tamás 20 éves kora óta foglalkozik fotózással, jelenleg operatőrként dolgozik a Fehérvár Televízióban. Silye Sándor a Fejér Megyei Hírlap újságírója, aki népművelőként kezdte pályáját és foglalkozott már dalszöveg írással is...(Képgaléria az ünnepségről)
-Korábbi interjúnk Somogyi Tamással itt olvasható!
-A cikk apámról adjatok neki címet stb...:p (Silye Zoltán írása édesapjáról)
-Korábbi interjúnk Somogyi Tamással itt olvasható!
-A cikk apámról adjatok neki címet stb...:p (Silye Zoltán írása édesapjáról)
2006.03.14. 00:58 |
Hétfőn délután a Városháza Kistanács termében adták át az idei Penna Regia Díjakat. Székesfehérvár polgármestere Silye Sándor sportújságírónak és Somogyi Tamás operatőrnek nyújtotta át a város elismerését. Az ünnepi műsort követően Warvasovszky Tihamér a sajtószabadság fontosságát hangsúlyozta beszédében. Somogyi Tamás 20 éves kora óta foglalkozik fotózással, jelenleg operatőrként dolgozik a Fehérvár Televízióban. Silye Sándor a Fejér Megyei Hírlap újságírója, aki népművelőként kezdte pályáját és foglalkozott már dalszöveg írással is...
(Képgaléria az ünnepségről)
Korábbi interjúnk Somogyi Tamással itt olvasható!
A cikk apámról adjatok neki címet stb...:p (Silye Zoltán írása édesapjáról)