-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Az ASKA Állatmenhelynek gyűjtöttek a Mathias Corvinus Collegium fehérvári diákjai
Az MCC székesfehérvári képviseleténél Legyünk mi is Mikulások! mottóval szervezték meg a jótékonysági akciót, melynek kedvezményezettje az ASKA Állatmenhely volt. Fontosnak tartják, hogy a tudásátadáson túl fejlesszék a gyerekek érzelmi intelligenciáját is, és érzékenyítsék őket a felelősségvállalásra. Az MCC Fiatal Tehetség Programjának valamennyi diákja hozzájárult az akcióhoz, így jelentős mennyiségű tárgyi adomány gyűlt össze.
A gyerekek és családjaik hoztak száraz tápokat, konzerveket, fertőtlenítőszereket, kötszereket, törölközőket és állattartáshoz szükséges egyéb felszereléseket.
Östör Annamária képviseletvezető hangsúlyozta, az ASKA Alapítvány nagyon komoly munkát végez, a jótékonysági akcióval pedig az volt a céljuk, hogy a gyerekeknek megmutassák, mennyire fontos a felelős állattartás.
Az adományok átadását követően Szabóné Molnár Tamara, az ASKA menhely koordinátora tartott ismeretterjesztő előadást, a foglalkozásba bevonta saját kutyáját is. Mint mondta, a táp most a legfontosabb adomány, igyekeznek minél többet felhalmozni az előttünk álló hosszú téli időszakra. A szakember bemutatta a gyepmesteri munkát és a menhely tevékenységét. Beszélt továbbá a gondozott állatok sorsáról a bekerüléstől kezdve egészen a gazdához juttatásig, illetve hasznos, praktikus tudnivalókat is elmondott az állattartással kapcsolatban.
A MCC-ben 2023-ban folytatódik a nyilvános, ismeretterjesztő programsorozat. Az érdeklődők január 10-én hallhatnak egy újabb előadást Kína gazdaságáról az orosz-ukrán háború tükrében.