Bagó Bertalan kapta a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjat

Hétfőn este tartották a Vörösmarty Színház 2013/2014-es évadjának nyitóülését, amelynek keretében a legfontosabb változásokat ismertették és átadták a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis Díjat, amit idén Bagó Bertalan rendező kapott meg. A társulat új színészekkel bővült, a környező településekről ingyenes színházlátogató buszjáratok indulnak és a stúdiót még az ősszel átnevezik Kozák András Stúdióra. A bérleteladások már tizenegyezer felett járnak, amely egy nagyon jó eredmény ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor csak hatezer bérletet adtak el.
2013.09.02. 20:36 |
Hétfőn este tartották a Vörösmarty Színház 2013/2014-es évadjának nyitóülését, amelynek keretében a legfontosabb változásokat ismertették és átadták a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis Díjat, amit idén Bagó Bertalan rendező kapott meg.
KÉPGALÉRA
Szikora János igazgató elmondta, hogy 1818 októberében a Pelikán Udvarban Kolozsváry Pál főszolgabíró vezetésével Fehérváron jött létre a kora reformkor egyik legjelentősebb színi társulata, amely neves, pesti színészeket, sőt még a korábban Miskolcon játszó Dérynét is a városba csábította.
 „Minden színház valamilyen szellemi hagyomány örököse. Mi ezekhez a reformkori gyökerekhez szeretnénk visszanyúlni.”- jegyezte meg az igazgató, majd hozzátette régen és ma is csak akkor a tud művész csak az alkotással foglalkozni, ha törekvéseiben a város vezetése és a nézők is támogatják. A 2013/2014-es évadban a társulat új színészekkel - Cserhalmi Györggyel, Derzsi Jánossal, Földes Eszterrel, Gáspár Sándorral, László Zsolttal, Makranczi Zalánnal, Radnay Csillával, Törőcsik Franciskával és Varga Máriával- és táncosokkal –Andrássy Mátéval, Blaskó Borbálával, Kádas Józseffel, Krisztik Csabával - bővült, sőt két egyetemi hallgatóval - Kerkay Ritával és Ostorházi Bernadettel - is gyakran lehet majd találkozni.
Az új társulati tagok - köztük Csermalhalmi György és Gáspár Sándor - is részt vettek az ülésen.
 A Bor, mámor, szerelem operettkoktél a nagy sikerre való tekintettel ősszel beköltözik a „a nagy színházba”, ráadásul ez lesz az első produkció, amely egy új megállapodás keretében vendégszerepel Budapesten a Honvéd Kulturális Központban. A Koronázási Ünnepi Játékokra hozzávetőlegesen 7500-an voltak kíváncsiak, vagyis a közel három napos rendezvény a középkori forgataggal és a szertartásjátékkal együtt megmozgatta a fehérváriakat.
 
A bérleteladások már tizenegyezer felett járnak, amely egy nagyon jó eredmény ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor csak hatezer bérletet adtak el. Az évad egyik újdonságaként a környező településekről ingyenes színházlátogató buszjáratok indulnak az Alba Volán szervezésében, így a vonzáskörzetben élők is könnyebben be tudnak jönni egy-egy előadásra. A stúdiót még az ősszel átnevezik Kozák András Stúdióra, ezzel is emléket állítva egy olyan művésznek, akinek sok fehérvári köszönhet maradandó színházi élményt.
Az ülésen az igazgató megemlítette, a megemelkedett társulati létszám miatt igyekeznek orvosolni a színészek lakhatási problémáját, ezért például bizonyos feltételek mellett legfeljebb három napra minden különösebb procedúra nélkül lehetővé teszik a színházban való alvást.
Hosszabb távon viszont a harmadik emeleten nyolc-kilenc vendéglakást szeretnének kialakítani, hogy az utazás ne menjen a színházi munka rovására.Az évadnyitó végén Cser-Palkovics András polgármester nyomatékosította, mindig is az volt cél, hogy a Vörösmarty Színház kiemelkedjen a vidéki színházak sorából, ezért egy olyan vezetőt kerestek, aki ezt meg tudja valósítani.
„Egy közös munka elején járunk. Ez a város sosem lesz olyan, mint augusztus közepe előtt. A színházzal szemben az az elvárás, hogy Fehérvár kulturális életének egyik motorja legyen, és minőségi előadásaival Budától a Balatonig minden polgárt megmozgasson.”- fejtette ki a polgármester, majd ennek jegyében az előző évadban nyújtott munkásságáért átadta Bagó Bertalannak a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis Díjat.
Bagó Bertalan a színház prózai tagozatának vezetője. Rendezőként hozzá köthetőek az elmúlt évad legmeghatározóbb előadásai, mint a Herczeg Ferenc: Bizánc és Friedrich Schiller: Don Carlos című darabja. A szakember már javában készül kollégáival együtt a következő kihívásra, a szeptember 21-én bemutatásra kerülő „Indul a bakterház”-ra.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata azért alapította a színházi díjat, hogy ünnepélyes és hivatalos formában is elismerje a Vörösmarty Színházban dolgozó szakemberek munkáját. Nagyon fontos kitétel, hogy nemcsak a színpadon szereplő, hanem a színfalak mögött a teátrum munkáját segítő kollégák is megkaphatják a kitüntetést.