Bejczy Antal Innovációs Emlékverseny - robotokat programoznak a fehérvári diákok

A Bejczy Antal Innovációs Emlékversenyen 12 fehérvári középiskola diákjai vesznek részt. Nekik egy-egy robottal kell különböző feladatokat megoldaniuk és a verseny májusban látványos bemutatóval zárul majd. A Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolában kedden reggel kapta meg a LEGO Mindstorms készletet a versenyre nevezett csapat.
2015.12.01. 10:28 |
A Bejczy Antal Innovációs Emlékversenyen 12 fehérvári középiskola diákjai vesznek részt. Nekik egy-egy robottal kell különböző feladatokat megoldaniuk és a verseny májusban látványos bemutatóval zárul majd. A Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolában kedden reggel kapta meg a LEGO Mindstorms készletet a versenyre nevezett csapat.
Bejczy Antal professzor, Fejér Megye Díszpolgára Ercsiben született és harminckét év alatt hat szabadalma, és több mint negyven újítása volt. Az idén nyáron 85 éves korában elhunyt Bejczy Antal mérnök, fizikus, űrkutató részt vett egyebek mellett a Sojourner marsjáró megalkotásában is.
 
A középiskolásoknak meghirdetett versenyen 12 fehérvári iskola vesz részt. Minden csapat egy-egy robotot kap, melyekkel különböző feladatokat kell majd megoldaniuk a diákoknak. A verseny nem titkolt célja, hogy felkeltse a műszaki orientáltságú diákok figyelmét arra, hogy Fehérváron is elérhető a minőségi képzést és versenyképes tudást adó műszaki felsőoktatás. A középiskolák csapatai egy weboldalon keresztül kapják meg a robottal végrehajtandó feladatokat, majd májusban nyilvános bemutató, robot-show keretében mutatják be tudásukat.
Dominó Csaba a Széchenyi igazgatója elmondta, hogy az intézmény hagyományosan kapcsolódik az elektronikához és a robotépítéshez. „Az Audi kretív versenyén is több éve első négy helyen végzünk, köszönhetően a felkészítő tanároknak is. Mindig megújulunk és a diákoknak olyan szakmai alapot ad az intézmény, ami megadja a lehetőséget arra, hogy országos szinten is szép sikereket érjünk.”
Mészáros Attila alpolgármester arról is beszélt, hogy néhány hónapja, amikor az egyetem megkereste a várost a verseny elindításának ötletével, Fehérvár örömmel támogatta 1.4 millió forint értékben, hogy 12 LEGO Mindstorms készletet vásároljanak, melyek a középiskolákhoz kerülnek „Nagyon örülünk annak, amikor a diákok olyan eszközökkel tudnak tanulni, ami fejleszti a tudásukat és ez a robotépítő verseny is ilyen. Célunk azonban, hogy ezen keresztül is felhívjuk a természettudományos tárgyak iránt az érdeklődésüket és kicsit közelebb hozzuk a diákokat az Alba Regia Műszaki Kar képzéseihez.”
Dr. Györök György a kar dékánja kiemelte, hogy a verseny célja az is, hogy visszaszerezze a műszaki képzés dicsőségét a városban. „Ennek része a most indult robotépítő innovációs verseny, mely Bejczy Antalról kapta a nevét a verseny, aki az Óbudai Egyetem tiszteletbeli professzora volt és a NASA-nál űrrobotikával foglalkozott.” Biztatta a diákokat, hogy legyenek nagyon aktívak a versenyen.

Gazdaság

  1. Február végéig lehet pályázni a programra

    Idén is meghirdeti a Fejér Termék pályázatot a Fejér Vármegyei Önkormányzat. A Nagydíj címre, illetve a Minősített Fejér Termék jelölésre 2025. február 28-ig lehet benyújtani a pályázatokat. A díjakat a Vármegyenapon adják majd át.

    2025.01.06.
  2. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  3. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  4. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.