Beszélgetés Mohai Gábor, rádiós és televíziós bemondóval, előadóművésszel

Mohai Gábor 1979-től a Magyar Televízió munkatársa, első képernyős megjelenése a „Jogi esetek” című műsorban volt.

Innentől kezdve sok szolgáltató és magazinműsor közreműködőjeként, műsorvezetőjeként tevékenykedett és bemondóként dolgozott. Hosszú évekig volt a Híradó hírolvasója, műsorvezetője. Huszonhét éven át párhuzamosan szerepelt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió műsoraiban. A Magyar Rádióban a Bartók Rádió Muzsikáló Reggel című négyórás adásának műsorvezetője, és a Magyar Rádió Márványterméből és zenei stúdióiból heti rendszerességgel közvetített élő hangversenyek moderátora, továbbá a Kossuth Rádió hírolvasó bemondója;

hangjával minden délben találkozhatunk a közszolgálati rádióban közvetített harangszó előtt; a megkonduló harangot mutatja be, ezen kívül helytörténeti, vallási, valamint egyháztörténeti leírást is ad az adott településről és annak templomáról.

Rádiós és televíziós munkája mellett irodalmi esteket szerkeszt és mutat be. Az elmúlt években több verses CD-je jelent meg. 2012-től az MTVA megbízásából a Kossuth Rádió és a Bartók Rádió állandó munkatársa. 2015 óta a Bonum TV bemondója is.

Mesélnél gyermekkorodról, ifjú éveidről?

Debreceni gyerek vagyok, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba jártam, és nagyon sokáig, egészen az érettségi vizsgák végéig nem tudtam, hogy mi szeretnék lenni. Aztán utána még eltelt néhány év, amikor szintén nem tudtam, hogy mi legyek. Volt viszont akkor egy olyan szak, amit ma már úgy hívnak, hogy művelődésszervezés – akkor még népművelő szak volt – azt végeztem el, népművelés – könyvtár szakot Debrecenben, ezután pedig a magyar szakot Budapesten, gondolván, hogy ezzel a szakkal, ami tulajdonképpen semmire sem jó, de végül mindenre jó, sok választási lehetőségem lesz. A kukoricatermesztéstől a mozigépészetig mindent megtanultunk, semmit sem alaposan, de mindenből egy kicsikét. Az igazi tervem az volt, hogy előadóművész legyek, nem színész, hanem olyan, aki csak verseket mond. Ehhez én az utat nem tudtam, meg aztán rájöttem, hogy Magyarországon ebből nem is nagyon lehet megélni, ezért amikor befejeztem a népművelő – könyvtár szakot, akkor elmentem a debreceni Csokonai Színházba dolgozni, nem véletlenül. Diákkoromban rengeteg szavalóversenyen voltam, és a Jóisten úgy adta, hogy mindegyiket megnyertem. Volt egy szavalóverseny – nagyon-nagyon régen, úgy harminc évvel ezelőtt – amire azokat a versmondókat hívták meg, akik az előző évben megnyertek egy országos versenyt, és hát nekem azt is sikerült megnyernem, s akkor kaptam előadóművészi működési engedélyt.

Debrecenben különböző rendezvényeken, író-olvasó találkozókon nagyon sokszor szerepeltem. Négy évig dolgoztam a Csokonai Színháznál, ahol különösebb élményeim nem voltak, inkább barátságok kötöttek oda. Illetve, szerepeltem ott többek között egy operettben – egyébként összesen kettőben – de ez az említett, a Bál a Savoyban. Az volt a szerepem, hogy mikrofonba beszéljek. Az egyik főszereplő színésznő, aki mindig végignézte azt a jelenetet, utána odajött hozzám, és azt mondta, olyan szép hangod van, miért nem mész el rádióbemondónak? Ez egy vidéki gyereknek, amikor még csak egy rádió volt Magyarországon, A Magyar Rádió, olyan nagyon mesének, távolinak, elérhetetlennek tűnt. Mit ad Isten, néhány hét múlva benne volt az újságban, hogy bemondókat keresnek a Magyar Rádióba. Akkor én, titokban, még a családnak sem mondtam, - több kudarc is ért már addigra, semmit sem szerettem volna elkiabálni – elkezdtem többlépcsős meghallgatásokra járni. Végül ekkor, 1978-ban sikerült bekerülni, és azóta is ott dolgozom.

Milyen volt a családi indíttatásod, családi háttered?

Édesapám görög katolikus pap volt, két évtizeddel ezelőtt halt meg. Nagyon sok helyen szolgált az országban, talán tudják, hogy a görög katolikusok elsősorban az ország északi és keleti felén vannak nagyobb számban és Budapesten. No, az én édesapám sorra járta a kis borsodi és szabolcsi falvakat, és végül egy – hogy is mondjam – nagyon kemény helyen kötött ki, haeminc évig szolgált Balkány községben, ami bizony nem a vallásosságáról volt híres abban az időben. Nehéz helyzete volt, de tiszteltem és szerettem érte.

Szeretnék egy kicsit az előző témára visszautalni: honnan jött az indíttatás, miért kezdtél verseket mondani?

Amikor bekerültem a Tóth Árpád Gimnáziumba, akkor nekem egy olyan osztályfőnököm és magyartanárom lett, - Debreceni Tibor - aki az első órán nem azzal kezdte, mikor leültünk a padba, hogy például téged, fiam, hogy hívnak, hanem neked, fiam ki a kedvenc költőd? Én csak izgultam hátul, hogy, jaj, rám ne kerüljön a sor, mert hát bizony nekem nem volt kedvenc költőm. Az imám meghallgatásra talált, nem került rám a sor. Hazamentem, Petőfi kötet általában minden családban van otthon, levettem a polcról, és elhatároztam, hogy nekem ő lesz a következő órára a kedvenc költőm. Egy csomó címet bemagoltam, hogy ha számon kérnek, akkor tudjak valamit mondani. Az órán aztán kezembe adott egy verseskötetet, hogy akkor ezt és ezt olvassam fel, és azt mondta, hogy ez nem is volt olyan rossz. Később bevett az iskolai irodalmi színpadba.

Attól kezdve nekem valóban Petőfi lett a kedvenc költőm, és utána már, később csináltam is előadóestet Petőfi verseiből. Nagyon sokáig az a butaság vezetett, hogy amikor egy vers címe fölött egy női nevet láttam, akkor továbblapoztam, mondván, egy nő nekem ne írjon verset, mert az férfimunka, egy nő nem tud verset írni, mi köze a nőknek a költészethez? Később Debrecenben egy előadóestet hallgattam meg, amire késve érkeztem, és nem hallottam az előadóművészt, hogy kinek a nevét mondta be. A végén odamentem hozzá, hogy ez fantasztikus, gyönyörű volt ez a vers, ki írta? És akkor azt mondta, hogy Szécsi Margit. Attól kezdve fölhagytam ezzel a butasággal, beültem a debreceni egyetemi könyvtárba, és mindent, amit Szécsi Margit valaha írt, vagy róla írtak azt én összegyűjtöttem. Az összes kötetét megvettem, 1946-tól kezdve.

Összeállítottam a verseiből egy anyagot, előadóestet. Annyit tudtam róla, hogy Nagy László felesége. Nagy László akkor az ÉS-ben dolgozott, fölhívtam telefonon, hogy szeretnék a felesége verseiből egy előadóestet tartani, és szeretném neki megmutatni, meg az engedélyét kérni, és egyáltalán beszélgetni róla. És akkor én hónapokon keresztül jártam föl Debrecenből Budapestre, és éjszaka vissza a személyvonattal. Órákat töltöttünk együtt Szécsi Margit lakásában, abban a lakásban, amely egy Duna-parti panelházban volt, talán a hatodik emeleten és mindig úgy kezdtük a beszélgetést, amikor megérkeztem, hogy elhúztuk a függönyt, ilyen belső függönyt, hogy ne zavarjuk „Lacikát”. És „Lacika”, Nagy László ott ült a másik szobában. Akit én a XX. század, és minden idők egyik legnagyobb költőjének tartok, de az ő verseihez nem mertem még hozzányúlni akkor. Úgy jártam oda hónapokig, hogy ott ült szinte mellettem az a költő, akit én a legnagyobbra tartok, és soha nem találkozhatok vele, mert Szécsi Margit mindig elhúzta a függönyt, hogy ne zavarjuk „Lacikát”.

Aztán egyetlenegy alkalommal az életében megadatott nekem, hogy találkoztam vele személyesen, Egerben, egy író-olvasó találkozón, én Szécsi Margit verseit mondtam, Nagy László verseit, pedig Tímár Béla. No, ezt csak igazából azért mondtam el, hogy ők még a kedvenc költőim, ha lehet ilyet mondani a magyar költészetből. Margitka nagyon sokat mesélt nekem Kondor Béláról, akit én addig, mint képzőművészt ismertem, de megtudtam, hogy nagyon szép verseket ír, elolvastam a verseit is és készítettem egy olyan CD-t Sebestyén Mártával, amelyen én az ő verseiket mondom, (Szécsi Margit, Nagy László, Kondor Béla), Márta, pedig ezekből énekelt, Binder Károly zenéjével.

Mit szeretsz csinálni olyankor, ha nem a fentebb felsorolt dolgokkal foglalkozol?

Ha időm engedi, akkor igyekszem rendet tenni a ház körül. Nagyon szeretem a komolyzenét, szeretek operába járni. Nagyon szeretek utazni, hosszú évek óta minden pénzemet utazásra költöm. Sok évvel ezelőtt voltunk Korzikán, és Bonifaccio-ban láttuk kiplakátolva, hogy a Varázsfuvolát játsszák. Egy magyar nevet fedeztem fel, elmentünk. Fantasztikus élmény volt. A modern operát is szeretem, Lyon-ban láttam egyszer a Három nővért, Eötvös Péter operáját. De akkor érzem igazán jól magamat, ha egy pici kis görög faluban, egy fa asztalnál, a tengerparton leülök, aztán iszom egy kis borocskát, meg eszem egy kis halacskát.

Említetted, édesapád görög katolikus pap volt. Beszélgetésünk helyszíne is egy egyházi intézmény. Milyen szerepet tölt be az életedben a vallás, a hit?

A hit, valami óriási hatalommal bír, mert az embert a legszörnyűbb helyzetből is ki tudja emelni. Ha valami van, amit a televízió javára tudok írni, az, hogy a rendszerváltozás után, ha nem is elegendő, de időről – időre jelentkező vallási műsor lett. Én nagyon tisztelem a vallásos embereket, bármilyen vallásúak is. Ha gyakorolják, becsületesen, őszintén a vallásukat. Képzeljék el, hány olyan ember van, akinek egyetlen vigaszt jelent az, ha a televízióban közvetítenek egy szentmisét, vagy istentiszteletet. Azt elmondani nem lehet, hogy mit jelent egy beteg embernek, ha ezt a televízióban végignézheti. De a rádióban is fontos az a napi harminc perc, vagy néhány perc.

Nagyon sok gyereknek jelenthet ez sokat, vagy jelenthetne, ha a szülők is úgy akarnák. Előfordulhat, hogy a gyerek innen ismeri meg a Bibliát, egy ilyen műsorból, mert, ha van is otthon Biblia, esetleg soha le nem kerül a polcról. Mert a szülők, nagyszülők olyan korban nőttek föl, amikor a Bibliát nem illett forgatni, és fogalmuk sincs, hogy mi van a Bibliában. Talán a gyerekek ezekből a műsorokból tudhatnak meg valamit, hogy létezik egy könyv, amelyet kézbe is vehetnek akár, amelyből esetleg megtanulhatják azt is, hogy nem biztos, hogy az a legfontosabb a világon, hogy mindenkit legyőzzünk.

Emberek milliói találkozhatnak veled nap mint nap, legalábbis a hangoddal, hiszen a Kossuth Rádió minden délben a magyarlakta területek templomaiból közvetíti a déli harangszót. A megkonduló harangot mutatja be a szöveg, amely ezen kívül helytörténeti, vallási, valamint egyháztörténeti leírást is ad az adott településről és annak templomáról és amelyet - Bőzsöny Feri bácsit követve - te mondasz minden délben.

Nagyon szeretem. A visszajelzésekből tudom, hogy sokan és szívesen hallgatják. Még a legkisebb településekről is rendszeresen megkeresnek bennünket. Egy négyfős stáb készíti a harangszót; gépkocsivezető, hangmérnök, gyártásvezető és a bemondó, körülbelül két hónappal dolgozunk előre, heti egy alkalommal határon túli település is szerepel. Bőzsöny Ferenc, aki atyai mesterem volt kezdte ezt a szolgálatot az ezredfordulón, én nyolc esztendeje mondom minden délben.