Újabb szakaszába lépett a Sóstó természetvédelmi terület és a stadion környékének megújulása. A Homoksor és Csíkvári út között újabb, mintegy 90 parkolóhelyet alakítanak ki és sor kerül a Homoksor burkolatának felújítására és az ivóvízvezetékek, illetve azok házi bekötéseinek cseréjére is. A parkolók még augusztus végén elkészülnek, a Homoksor teljes felújítása 2021 februárjára várható.
Nem nyilvános autós dalbemutató rendezvény miatt szombaton egész napra lezárják a MOL Aréna Sóstó parkolóját. A rendezvény idején, 18-24 óra között teljes útlezárás lesz a helyszínen: a Csíkvári út, a Homoksor és a Dr. Serényi Antal utca érintett szakaszain.
Októberben meggyőző bizalmat kapott a választóktól; az eddigi legjobb eredménnyel, több mint 57%-kal lett harmadszor is Tóváros, Alsóváros, Sóstó és Őrhalmi szőlők önkormányzati képviselője. A közgyűlés másodszor választotta meg Székesfehérvár alpolgármesterének: fontos fejlesztési feladatok mellett az oktatással, a szociális területtel, városüzemeltetéssel, közlekedéssel és az egészségügyi alapellátás fejlesztésével is foglalkozik.
Mészáros Attila, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője december 9-én, hétfőn tart fogadóórát a Tóvárosi Általános Iskolában, 17.00 és 18.00 óra között. Ezt követően az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője Alsóvárosban is várja a lakosságot. A képviselő a körzetben élőket december 23-án, hétfőn 17.00 és 18.00 óra között tart fogadóórát a Sárkeresztúri út 1. szám alatti irodájában.
Fejlesztéspolitikai tanulmányutat szervezett a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézete hallgatói és oktatói számára Székesfehérvárra. A csoport a Sóstó Természetvédelmi Területen tett rövid kirándulást követően a Látogatóközpontban interaktív előadáson vett részt.
Az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője két helyszínen és időpontban várja a lakosságot. Mészáros Attila november 11-én a Tóvárosi Általános Iskolában, míg november 25-án a Sárkeresztúri út 1. szám alatti irodájában tartja fogadóóráját.
Székesfehérváron töltötte gyakorlati napját a budapesti Szent István Egyetem mintegy húsz hallgatója. A Tájépítészeti és Településtervezési Karról érkezett fiatalok megismerkedtek Fehérvár zöldfelület-gazdálkodási feladataival és a kapcsolódó aktuális beruházásokkal.