Négyszázötvenhárom éve született Wathay Ferenc egykori vicekapitány, akinek nevéhez kötődik Székesfehérvár 1601-es visszafoglalása a törököktől. A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület 2011 óta évről évre megemlékezik névadójáról, a végvári vitézről, aki 1602- ben alkapitánya is volt Székesfehérvárnak.
Grill Pipi Gourmet néven nyitott új éttermet a Juhász Gyula utcában A Konyhafőnök című műsor idei nyertese. A fehérvári Bóza Roland a szombati nyitást követően vasárnap barátainak, pályatársainak mutatta be a minőségi streetfood ételekre specializálódott helyet.
Hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén rendezik meg a Kulturális Örökség Napjai programsorozatot. Az épített örökség ünnepén ingyenes épületlátogatásokkal, vezetésekkel, körsétákkal várták a kíváncsiakat olyan létesítményekben, melyek máskor részben vagy egészen zárva tartanak a látogatók előtt.
Megtelt a Zichy liget szombaton, a 14. alkalommal megrendezett Székesfehérvári Civil Napon. A belvárosi parkban minden eddiginél több, összesen 79, az élet legkülönfélébb területein tevékenykedő egyesület és alapítvány mutatta be tevékenységét, emellett színes színpadi produkciósorozattal is szórakoztatták az érdeklődőket.
Két izgalmas városismereti sétával csatlakozik a Kulturális Örökség Napjaihoz a Tourinform Iroda a hétvégén. Szombaton 16 órakor indul a Belváros szobrait bemutató program, míg a vasárnap, szintén 16 órakor kezdődő sétán Székesfehérvár színházi életét ismerhetjük meg. A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött.
Nagyszabású parkfelújítás kezdődött a Várfal parkban. Ennek keretében biztosan megújul a Püspök kút is, a térrendezés további elemeiről azonban - így a tervezett új, nagy játszótérről is - további egyeztetések szükségesek. Az elkövetkező napokban ezek eredményéről is tájékoztatást adunk majd a fehérváriaknak.
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várja az érdeklődő közönséget. A Szent István Király Múzeum idén is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez. Szeptember 18-án és 19-én nem csak a kiállítások tekinthetők meg ingyenesen, de további programokkal is készülnek a történeti épületek iránt érdeklődők számára.
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várja az épített örökség szépségeire fogékony kíváncsiakat.
Péntektől ismét a mangalicatenyésztők veszik birtokba az Alba Plaza előtti teret. Szeptember 3-5. között rendezik meg a IX. Székesfehérvári Mangalica Napokat. Mangalicatenyésztők és termékkészítők, helyben készült mangalica ételek, kistermelők piactere és kézművesek várják a kilátogatókat.
Zenével és slam poetryvel ünnepli tizedik születsénapját a Musem Café. A jubileumi estén fellép a Carson Coma, a székesfehérvári Crescendo Selecta zenekar. Slam poetryvel érkezik a szintén fehérvári fiatalok alkotta összművészeti csoport, a Kamu két alapítója, a programok között, előtt és után pedig Embryo áll a dj pult mögött.