A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
Július 10-ig pótolhatták a felsőoktatásba felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat az E-felvételi felületén, sorrendmódosításra azonban július 16-ig van még lehetőségük.
Az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola ismét felvételt hirdet az Alba Regia Táncegyüttes utánpótlás csoportjaiba. Szeretettel várja néptánc tagozatára azokat az iskolás gyermekeket, akik egy jó csapatban, családias légkörben szeretnének rendszeresen mozogni, táncolni. Visszavárják a tanulmányaikat már náluk folytató diákokat is.
Sikerrel szerepelt a magyar önkéntescsapat a hónap elején Horvátországban rendezett Famászó Európa-bajnokságon. A háromnapos eseményen a „Spirit of the Volunters” címet a fehérvári születésű Nagy Gábor vehette át. A faápolással, fakivágással foglalkozó szakember több éve versenyzőként és bíróként is sikerrel vesz részt a hazai és európai versenyeken.
A legutóbbi közgyűlésen több intézményvezetői megbízásról döntött a székesfehérvári képviselőtestület. A megújított, illetve újonnan megbízott óvodai és bölcsődei vezetőkkel, valamint a SZIK főigazgatójával hétfőn kötetlen beszélgetés keretében találkozott dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester.
Július 24-én este hirdetik ki a 2024-es felsőoktatási felvételi ponthatárait. Idén egy kicsit átalakul a pontszámítás, bár a pontokat továbbra is 500 pontos rendszerben számítják. Az Óbudai Alba Regia Műszaki Karán tavaly a műszaki menedzser szakra való bejutáshoz kellett a legtöbb pont.
Animóka címmel szerveznek művésztábort augusztus 26-30-a között a Felsővárosi Alkotóházban és annak kertjében. A napközis tábor a 9-16 éves korosztálynak ajánlják, jelentkezni és a részvételi díjat befizetni július 31-ig lehet.
A Prága Lions csapatával csapott össze szombaton délután a Fehérvár Enthroners idegenben. A fehérvári koronázók a European League of Football 2024-es szezonjában ezúttal 38-6 arányú győzelmet arattak, ezzel megvan a koronázók első nyertes meccse az idei szezonban. Prága Lions - Fehérvár Enthroners 38 - 6
A világ bármely országából küldhetnek meséket a gyerekek a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Tündérszó pályázatára. A magyar nyelven írott történetek témája bármi lehet, és egészen augusztus 4-ig várják a pályaműveket.
Immár második alkalommal adott otthont Székesfehérvár a „Tekerj az EFOTT-ra!” esemény ünnepélyes megnyitójának. Szerda délelőtt mintegy 150 jelenlegi, volt és jövendő egyetemista, főiskolás kerékpározott Sukoróról a koronázóvárosba.