Sajtótájékoztatón összegezte Székesfehérvár polgármestere a Királyi Napok programsorozatot kedden, a Városház téren. Cser-Palkovics András elmondta, soha ilyen sokan nem voltak még kíváncsiak a másfél hetes rendezvénysorozatra, amelynek végén bejelentették: Székesfehérvár megpályázza az „Európa Kulturális Fővárosa 2023” – címet.
Idén 23. alkalommal rendezik meg a Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevált augusztus 31-e és szeptember 3-a között. 1992 szeptemberben rendezte először hőlégballon versenyt a Velencei - tónál illetve a velencei légtérben, és Székesfehérvár fölött. A látványos megnyitó csütörtökön este hatkor lesz az Alba Pláza előtt.
A Székesfehérvári Királyi Napok tizenegyegy napja alatt rengeteg csodálatos programban lehetett részünk Fehérváron. Idén is rendkívül látványos volt a megnyitó, a Musica Sacrán teltház előtt csendült fel Verdi Requiem-je, a Koronázási Szertartásjátékra pedig szinte lehetetlen volt már jegyet szerezni az utolsó napokban. A Zichy színpadon a néptáncosok és a könnyűzenei koncertek pedig ezreket vonzottak a Belvárosba. Cikkünkben a legszebb pillanatokat igyekeztünk összegyűjteni.
A Koronázási Szertartásjáték második előadásával – amelyet a szombati kedvezőtlen időjárás miatt hétfőn este tartottak meg – véget ért városunk legnagyobb kulturális fesztiválja, a Királyi Napok. Székesfehérvár Önkormányzata ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik ennek részesei voltak, és a közösség tagjaként tíz napon át együtt ünnepeltek szeretetett városunk Belvárosában, valamint mindazon szervezőknek és közreműködőknek, akik e napokat emlékezetessé tették valamennyi fehérvári számára.
A Kispej lovam, a Bekecs és az Alba Regia Táncegyüttes lépett fel a Székesfehérvári Királyi Napok záró rendezvényén, a Szent István ünnephez kapcsolódó gálaműsoron, melyet a Zichy színpadon tartottak. A magyar virtust zenében és táncban felvonultató előadást követően tűzijáték volt a Palotavárosi tavaknál.
Szerencsére sokkal kedvezőbb volt vasárnap az időjárás, mint amire reggel számítani lehetett, így nagy sikere volt az összes belvárosi programnak a Királyi Napok utolsó óráiban. A Palotavárosi tavaknál pedig idén is rengetegen voltak kíváncsiak az ünnepi időszakot lezáró tűzijátékra Augusztus 20-án. A tavak túloldaláról lőtték fel a rakétákat mintegy 25 percen keresztül.
Az éjszakai vihar és eső, valamint a vasárnapra várható kedvezőtlen időjárás miatt változtatásokról döntöttek a szervezők. Az augusztus 20-i székesfehérvári programok menete az alábbiakban olvasható, mindenkit szeretettel várnak Szent István ünnepének helyi eseményeire!
A swing dallamaival kalandozhattak el a múlt század első évtizedeibe, akik ellátogattak szombaton este a Zichy ligeti színpadhoz. A közönség Fenyő Ivánt, Gájer Bálintot és Koós Rékát is láthatta a színpadon a fantasztikus látványvilágot felvillantó nagyszabású show-ban, amit Szakál Attila rendezett.
Az idei Öreghegyi Mulatságok is tartalmas programot ígért mindazoknak, akik a Bory téren kívántak eltölteni egy kellemes délutánt. Színes műsorok várták az érdeklődőket operettel, mulatós slágerekkel, hastánccal és utcabállal. Idén is felvonultak a borrendek és sor került a hagyományos kenyéráldásra is.
Pénteken este Karácsony János, Solti János, Veres Mónika Nika, Heincz Gábor Biga és az Abrakazabra zenekar adott élő koncertet a Székesfehérvári Királyi Napokon, a Zichy színpadon. A Zenevonat Szuperkoncert az LGT legnagyobb slágereivel érkezett Fehérvárra. A koncert a zenekar klasszikus dalait két LGT-tag, Karácsony János és Solti János közreműködésével játszotta a Királyi Napokon.