A tavalyi, hagyományteremtő jellegű esemény sikerén felbuzdulva idén is „indokoltan” csípős falatokat készítettek és ettek a „II. Sons of Igor Gourmet Sárkányképző Chili Paprikafesztivál” résztvevői szombaton, Székesfehérváron, a Nyolcas Műhely udvarán, ahol a finom falatok mellett a jó háttérzene és a jó társaság is adott volt a kitűnő hangulathoz.
A Városház téren a Levendula játszóház és alkotóműhely több interaktív játszótérrel készült. Külön helyszínt kaptak a népi ügyességi játékok, a gurulós faállatokkal benépesített tanyasi udvar. A Kukorica játszóban szitálhattak, darálhattak a gyerekek, megismerkedve az értékes gabonanövény sokszínű felhasználási lehetőségeivel.
A Székesfehérvári Királyi Napok kihagyhatatlan programja a könnyűzenei koncertek sora. A Székesfehérvári Királyi Napok megnyitóján Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, valamint Pál István Szalonna és Bandája közös lemezbemutató koncertje várta a nagyérdeműt. A Rock’n roll táncház kicsit és nagyot megmozgatott.
Az Osszárium ünnepélyes megnyitásával folytatódik a Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 11-én, szombaton. A Városházán délelőtt konferencia várja a történelem iránt érdeklődőket, a Múzeumban pedig II. András életéről nyílik kiállítás. A fesztivál belvárosi programjai tartalmas és szórakoztató népi játékokat kínálnak egész nap, este pedig felvonulással és gálával kezdődik a XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál.
A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitója az Országalmánál lesz pénteken este fél kilenckor. A Városház téren látványos fényjáték is lesz és elkezdődik a Fő utcán a történelmi képregény vetítése is, valamint újdonságként a Bíróság homlokzatán architekturális 3D-s épületvetítésre várják a közönséget. A Zichy színpadon Rock’n’Roll táncház, majd Szalonna és Bandája valamint Ferenczy György és a Pesti Rackák koncertje zárja a nyitónap programjait.
A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitóját augusztus 10-én, pénteken rendezik a Városház téren este fél kilenctől. A megnyitón idén is meglepetés fényjátékkal készülnek és három estén keresztül 3D architekturális épületvetítés lesz a Bíróság épületén. Ebben az évben II. András és családja körül zajlanak majd a programok.
A Székesfehérvári Királyi Napok eseményeit végigkísérik a fények is: a megnyitó ünnepség résztvevői elsőként láthatják a II. András életét és uralkodását megelevenítő mozgó történelmi képregényt és igazán különleges élménnyel ajándékozza meg a látogatókat augusztus 10-11-12-én a Bíróság épületén a 3D animáció és egyedi épületvetítés.
Kevesebb mint egy hét van vissza a Királyi Napokig, ami egyszerre szól a történelmünkről, a hagyományainkról, értékeinkről, de szól a mai Fehérvár széles kulturális életéről is. Sokan várják már a megnyitót, ami augusztus 10-én pénteken este fél kilenckor lesz. Ebben az évben II. András és családja körül zajlanak majd a programok. Idén Sárospatak, Szent Erzsébet szülőhelye lesz a vendég a királyok városában.