Skandináv hetet rendeznek július 11-én, hétfőtől 16-ig, szombatig a Barátság moziban. Az évad sikerfilmjei mellett régi kedvenceket is láthat a közönség. Jegyeket vásárolni a filmszínház weboldalán lehet.
Utolsó forgatási napjához érkezett a Szétszakítva című történelmi játékfilm. A Fehérvár Televízió operatőrének, Burján Zsigmondnak mozija várhatóan őszre készül el teljesen.
A Nemzeti Emlékhelyet, valamint a Királyok és szentek kiállítást is megtekintette Székesfehérváron Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki a Koronázó Bazilika Baráti Társaság meghívására érkezett a városba. Eperjes Károly elmondta azt is, hogy egy új filmre készül és a felkészülés fontos része az is, hogy minél többet tudjon az Árpád-korról.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti tábort szervez a 9–16 éves korosztály számára a Felsővárosi Alkotóházban (Székesfehérvár, Kertalja utca 8.) és annak kertjében. A napközis jellegű táborban statikus képeket, térbeli figurákat, majd ezek felhasználásával – a dinamikus mozgás illúzióját keltve – animációs filmet készítenek a gyerekek.
Hobbi az, amit azért csinálunk, mert nem kötelező, viszont kikapcsol, feltölt és jól érezzük magunkat tőle – egyszerűen szólva örömforrásnak is nevezhetjük, még sincs mindenkinek. Pedig lehet, hogy szükség lenne rá. A Barátság mozi Csajos estjén május 18-án, szerdán a hobbik mindennapokban betöltött szerepéről, fontosságáról Szűcs Izabella személyközpontú tanácsadó, neuropszichológiai szakpszichológus jelölt beszél.
A 21. Kortárs Művészeti Fesztiválon indul a fehérvári Barátság mozi idei kertmoziszezonja: az ingyenes vetítéseknek a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épülete mögötti amfiteátrum ad otthont május 16-án, hétfőn és május 20-án, pénteken 21 órakor.
A 2022-es kulturális filmversenyre olyan portréfilmekkel lehet nevezni amely egy vagy több helyben élő/élt magyar személyről szól, akik(k) a helyi magyar kultúra értékeit pozitívan jelenítik meg. A közönség szavazása május 29-től július 3-ig tart.
Népművészeti tehetségkutató, különféle műfajú koncertek, Útkereső Filmklub, képzőművészeti kiállítások és az Afréka 2. című könyv bemutatója várja az érdeklődőket május folyamán a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
A legfrissebb francia nyelvű filmtermést vonultatja fel a Frankofón Filmnapok, amelyet idén már 12. alkalommal szervez meg partnerei segítségével a budapesti Francia Intézet. Az eseményhez idén is csatlakozott a Barátság mozi: a város művészmozija április 28-án és 29-én ad otthont a fehérvári vetítéseknek, amelyekre kedvezményes áron váltható belépő.
Az év egyik filmszenzációját, a legjobb nemzetközi film Oscar-díját elnyert Vezess helyettem című japán filmet tűzi műsorára a Barátság mozi Meg-Ki filmklubja április 27-én, szerdán 18 órakor. A vetítés után most is lesz alkalom beszélgetni a filmmel kapcsolatban felmerült érzésekről, gondolatokról. A beszélgetést Majoros Levente, a filmklub házigazdája vezeti.