A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom pályázatot ír ki osztályoknak, tanulóközösségeknek, testvéreknek, hogy küldjék el, töltsék fel, mutassák meg tanulást segítő ötleteiket. A kezdeményezést Székesfehérváron a SZÉNA Egyesület koordinálja, az ötleteket június 5-ig várják.
Székesfehérvár Önkormányzata a nyári időszakban is szeretné segíteni a kisgyermekes családokat, így – mivel a jogszabályok lehetővé teszik - megszervezi hagyományos nyári napközis táborát. Idén is rengeteg színes és érdekes programmal várja majd a gyerekeket a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyó Sportcentrumban.
Karanténnapló és a Comenius címmel készített összeállítást a székesfehérvári Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola, mert szülők és pedagógus-szülők is úgy érezték, szeretnék megfogalmazni, mit éltek át az elmúlt hónapokban, mit tapasztaltak gyermekeik kapcsán.
A május 22-én az iskolák 2020 júniusi működéséről megjelent kormányrendelet alapján az iskolák vezetői saját hatáskörben dönthetnek az intézmény további működési rendjéről. Ennek értelmében a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tagintézményei megnyílhatnak a diákok előtt, azonban az iskolák igazgatóinak többsége azt a döntést hozta, hogy a munkarendet a március 16-án életben lépett digitális munkarendben hagyja 2020. június 15-ig, az alábbi kiegészítésekkel:
Egy tanteremben maximum tíz fő tartózkodásával, megkezdődtek hétfőn az idei iskolai rendszerű szakképzés szakmai írásbeli vizsgái is. Idén május 25-e és 29-e között szervezik meg a kizárólag írásbeli (és később gyakorlati) vizsgákat a szakgimnáziumokban, szakközépiskolákban és szakiskolákban.
A tantermen kívüli, digitális oktatás során otthon készített rajzokból, festményekből „nyílt” kiállítása a Hétvezér Általános Iskola diákjainak. Az online rajzórák alkotásai most az iskola Facebook-oldalán nézhetők meg.
Kilenc székesfehérvári általános iskola 220 diákja csatlakozott idén a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából szervezett online kvízhez. Az összesítésből kiderült, hogy a gyerekek 80-90 százalékos eredménnyel ismerték fel a közlekedési táblákat, de egyéb, számukra kevésbé egyszerű feladatokat is szép eredménnyel oldottak meg. A legnagyobb létszámmal résztvevő iskolák tanulói ajándékot kapnak.
„A Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút fejlesztése a Székesfehérvári Egyházmegyében” című program megvalósításának folyamatáról és a Szent Imre Katolikus Iskola rekonstrukciójáról kérdeztük Csány Zoltánt, a Székesfehérvári Egyházmegye főépítészét. A beszélgetés közben bejártuk a projekt egyes helyszíneit - Szent Imre Iskola, Püspöki Palota, Ferences Rendház-Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, Látogatóközpont - is.
A veszélyhelyzet végéig marad az ingyenes parkolás; június 16-tól lehet napközis táborokat és ott alvós táborokat is szervezni; jövő kedden nyújtja be a kormány a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló javaslatot - hangzott el a csütörtöki Kormányinfón.