A város közel hatszáz diákja készül közös énekkel a vasárnapi gyertyagyújtásra. A Kisangyalok kara december 3-án 17.45 órakor szólaltja meg a szebbnél szebb magyar karácsonyi dalokat, hogy a gyertyagyújtás és az adventi fények felkapcsolása előtt ünnepi hangulatot varázsoljanak a Városház téren.
A héten elkezdődött a díszes kézműves betlehemek összegyűjtése a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az intézményben december 2-án, szombaton 11.00 órakor nyílik meg a Fehérvári Kézművesek Egyesülete XXI. Betlehemi Szép Csillag pályázatának kiállítása. Az esemény után ingyenes kézműves foglalkozásokra várják az érdeklődőket.
Ismét útnak indult a karácsonyi ajándék-doboz szállítmány Székesfehérvárról a pusztinai Magyar Házba, a moldvai magyar gyermekek támogatására. Az intézményben ma is őrzik és életben tartják a népművészeti hagyományokat zenében, dalban és táncban. Az ottani hagyományőrzők közül többen ismét eljönnek Fehérvárra és december 1-jén, pénteken fellépnek az Adventi Jótékonysági Esten.
Bemutatták a 2023-as Fehérvári Advent programjait a Székesfehérvári Püspökségen pénteken délután. A Székesfehérvári Püspökség és Székesfehérvár Önkormányzata ebben az esztendőben is közösen ajándékozzák meg adventi programokkal a fehérváriakat és a városba látogatókat a várakozás szent időszakában.
Az ünnepi készülődés jegyében zajlik kreatív gyermekprogram november 25-én, szombaton a Budai úti Könyvtárban. Ezúttal adventi naptárakat lehet készíteni.
A reggel még a Szüret utcában érte azt a szép ezüstfenyőt, amely három évtizedig növekedett az Őrhalmi szőlőkben. A közel 10 méteres, gyönyörű fenyő lesz idén a város karácsonyfája, hogy minden székesfehérvári és ide látogató vendég megcsodálhassa az ünnepvárás időszakában, és mindannyiunk szívét megmelengesse az advent heteiben.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az adventi időszak közeledtével közös mézeskalács város építésére hívja a céges, intézményi közösségeket, civil szervezeteket, óvodás csoportokat, iskolai osztályokat, családokat – minden közösséget, akik szeretnének részt venni a kezdeményezésben.
Az adventi időszak közeledtével családi alkotónapra hívja az érdeklődőket a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház november 18-án, szombaton 15.00 órától. A szükséges anyagokat és eszközöket az intézmény biztosítja, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
A 25 ÉV – 25 MESTERSÉG című nagyszabású kiállítással ünnepli negyedszázados fennállását a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A tárlatot november 11-én, szombaton nyitják meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, ahol bemutatják a szervezet jubileumi kiadványát is. Az Egyesület idén is meghirdette a népszerű BETLEHEMI SZÉP CSILLAG pályázatát, és megszervezi az ADVENT A RÁC UTCÁBAN című ünnepváró kreatív programsorozatát is.