Szombaton nyílt meg a Szent Korona Galériában a XVII. Betlehemi szép csillag kiállítás. A kiállítást Váczi Márk, néprajzkutató nyitotta meg, Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesülete elnöke és Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója mondtak köszöntőt. A tárlat december 22-ig tekinthető meg.
Már csak néhány nap és kezdődik a Fehérvári Advent idei rendezvénysorozata. Székesfehérvár az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi vásárával, fényjátékokkal, a hétvégéken ismert és kedvelt énekesek, zenekarok, kórusok koncertjeivel várja a városlakókat, a távolabbról érkező vendégeket.
November 22-én, pénteken 17 órai kezdettel karácsonyi kézműves foglalkozás és vásár lesz a Kisfaludi Közösségi Házban. A vásáron befolyt összeggel a moziszobát szeretnék segíteni filmekkel és játékokkal. Szeretettel várnak mindenkit.
Felcsendülnek majd a legismertebb dalai, de ezúttal, vagyis az adventi turnéja keretében igazi karácsonyi hangulatot varázsol Szekeres Adrien Székesfehérvárra december 22-én, 19 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban. Az énekesnő először hozza el ünnepi dalait a városba.
A héten több városrészben és a Városház téren is lebontották a karácsonyfákat, melyekből szociális tűzifa lesz. A fákat a Városgondnokság szakemberei először legallyazzák, a törzseket pedig a Béla úti telephelyre szállítják, ahol szociális tűzifának vágják fel a fenyőket. A levágott ágakat pedig ledarálják és mulcs lesz belőle a fehérvári parkokban.
Badnyak-szenteléssel és karácsonyi tűzgyújtással ünnepelték a szentestét vasárnap, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomban, ahol Pavle Kaplan, esperes vezetésével végeztek ünnepi vecsernyét.
Vízkereszt idején, január hatodikán bontják le a legtöbben a karácsonyfát a népszokás szerint. Fontos szem előtt tartani, hogy a fenyők gyúlékonysága a lakásokban napról napra fokozódik. A kiszáradt, gyantás fa könnyen, akár egy csillagszóró szikrájától is lángra kap. A száraz fenyőn nagyon gyorsan, pillanatok alatt terjed a tűz.
„Ne ítéljünk el senkit, - lezárva megváltozásának esélyét - bármilyen nagynak tűnő sérelmeink is volnának.” - írja gondolataiban Nyárai-Horváth István atya, aki 1960-ban született Székesfehérváron és városunkban is szentelték pappá, 1986-ban. Hat esztendei vízivárosi kápláni szolgálatot követően Tatabányán volt plébános. 2007-től Székesfehérvár-Felsőváros plébánosa.
A karácsonyi éjféli ünnepi szentmisét idén a Szent Imre templomban celebrálta Spányi Antal, megyés püspök, aki szentbeszédében kiemelte: „karácsony van. Az Isten nekünk adta egyszülött fiát. Hogy eljöjjön, hogy megváltson bennünket, hogy bűneinkkel tönkretett valóságunkat kegyelmével újjáépítse, szeretetével begyógyítsa bűneink sebeit”.
Pásztorjátékokkal, istentiszteletekkel, szentmisékkel teltek a délutáni órák Székesfehérvár templomaiban, felelevenítve a több mint kétezer évvel ezelőtti betlehemi éjszaka eseményeit, közelebb hozva ezzel az emberekhez karácsony misztériumát.